Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Kategória: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Szimfonikus évköszöntő Miskolcon

Már hagyománynak számít a borsodi megyeszékhelyen, hogy a Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversennyel üdvözli az újév beköszöntését. Idén három alkalommal adtak teltházas koncertet a hétvégén, a helyi színházban.

Tovább olvasom »

Egy est Bősze György emlékére Miskolcon

„Vég? Nem! Az út nem itt ér véget. A halál csak egy másik ösvény, melyre mind rálépünk.” Emlékesttel búcsúztak kollégái Bősze György Déryné- és Aase-díjas színművésztől, aki december 26-án, életének 74. évében hunyt el. 2001 óta volt tagja a Miskolci Nemzeti Színháznak, ahol sok izgalmas szerepben és különféle műfajokban láthatta őt a közönség.

Tovább olvasom »

Nemzeti érték lett Mancs, a mentőkutya

Mancs is bekerült Miskolc azon nemzeti kincsei közé, melyek a Miskolci Települési Értéktár részét képezik. 2013.decemberében alakult egy bizottság, mely feladata, hogy összegyűjtse, gondozza és felvegye a Miskolci Települési Értéktárba a helyi különlegességeket.

Tovább olvasom »

Új edzője van a DVTK focicsapatának

Néhány napja felröppent a hír, hogy a labdarúgó NB I-ben kilencedik helyen álló Diósgyőri VTK Egervári Sándort nevezte ki vezetőedzőnek. Kedden reggel sajtótájékoztatón mutatkozott be az új team.

Tovább olvasom »

Tréfa volt: bombariadó Miskolcon

Ki kellett üríteni a Miskolc Plázát szerdán délután, mert az épületben elhelyezett bombáról kapott hírt a rendőrség. A kivonuló tűzszerészek nem találtak robbanószerkezetet a helyszínen, és mostanra kiderült: valaki viccnek szánta a riasztást.

Tovább olvasom »

Hármas ikreket hozott a Jézuska Miskolcon

Nagy az öröm a Beke családban: hármas ikreket hozott nekik a Jézuska. A babákat a terhesség 33. hetében császármetszéssel segítették a világra: Lőrinc 1740, Katalin 1350, Liliána 1320 grammal született. Jelenleg Miskolcon, a megyei kórház koraszülött osztályán vannak; ahhoz, hogy szüleik hazavihessék őket, el kell érniük a 2000 grammot.

Tovább olvasom »

30 éve Miskolc szolgálatában

Harminc éve létezik a borsodi megyeszékhelyen a közterület-felügyelet. Ebből az alkalomból jubileumi állománygyűlést tartottak pénteken a Miskolci Önkormányzati Rendészet Győri kapu épületében, ahol köszöntőt mondott Dr. Kriza Ákos polgármester és Kovács László Csaba közterület-felügyeleti és rendészeti vezető.

Tovább olvasom »