Új templomot kapott Derekegyház
A Szentháromság-templom szentelésére a 777.évben került sor 2018-ban.
A Szentháromság-templom szentelésére a 777.évben került sor 2018-ban.
A 17,6 kilométer hosszú kerékpárút lakott területen kívül 2,5, míg a településeken belül 2,25 méter széles lesz.
Fénnyel segíti az árhaladó gyalogosok tájékozódását a most áltadott okoszebra. Mórahalom lakosai öremmel fogadták a fejlesztést. Okoszebra Mórahalmon, a Szegedi úton 2019. május 8-án. A
2018. október 5-én, egy internetes portálon találtak rá a megyei kormányhivatal munkatársai egy cikkre, amely Békési Ilonáról, egy 100 éves szegedi hölgyről szólt.
A baleset 2019. március 5-én 3 óra 50 perc körül történt. Egy személyautó csúszott a szalagkorlátnak.
Szombaton hatályba lépett a korábbinál szigorúbb szegedi zajrendelet, amely – más rendelkezések mellett – időbeli korlátot határoz meg a legtöbb szabadtéri rendezvényen használható hangosításra. Ezentúl
Altató lövedékkel meglőtték azt a medvét, amely május végén először Nógrád megyében bukkant fel, legutóbb pedig a Csongrád megyei Sándorfalván látták. A Kiskunsági Nemzeti Park
Uniós támogatással korszerűsítik a csongrádi Körös-toroki üdülőterület alapinfrastruktúráját, kiszolgálóegységeit, valamint látogatóközpont is épül