Össznemzeti zarándokvonattal a csíksomlyói búcsúba és az 1000 éves határhoz
A négy napos nemzeti program csúcspontja pünkösd szombatján az 500 ezer zarándokot vonzó csíksomlyói búcsú, a Mária-ünnep.
A négy napos nemzeti program csúcspontja pünkösd szombatján az 500 ezer zarándokot vonzó csíksomlyói búcsú, a Mária-ünnep.
Az agrárminisztérium részéről a falugazdászok munkáját ellenőrző Szépe Ferenc is részt vett a szakmai rendezvényen. A szervezésből kivette részét a Szilágysági Gazdák Egyesülete, valamint a Hegyközi Gazdák Egyesülete is, a szilágyságiakat egy húszfős delegáció is képviselte a konferencián.
A programot 2016 tavaszán hirdette meg első alkalommal a Rákóczi Szövetség, ami sikertörténetté vált,
30 éves lesz idén a KMKSZ. A Szervezet kulturális programokkal is próbálja gazdagítani a kárpátaljai magyarság életét, ezzel is erősítve nemzeti öntudatát
Vajdasági település Topolya, ahol minden évben ünnepi műsorral készülnek a magyar kultúra napjára, az 1948/49-es magyar forradalom és szabadságharc emléknapjára, valamint az 1956-os események tiszteletére.
Felsőőri székhellyel alakult meg a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület (BMKE) 1968-ban azzal a céllal, hogy kiálljanak a burgenlandi magyarok jogaiért, valamint ápolják a magyar nyelvet és kulturális örökséget
A romániai Székelykeresztúron működik a Pipacsok Néptáncegyüttes. Európai országokon kívül felléptek már az Amerikai Egyesült Államokban, Kínában és Argentínában is.
Pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a HKM Zvolen jégkorongcsapata közti találkozó második harmadánál szlovák drukkerek verekedést provokáltak. Az intézkedő rendőrök kilenc szlovákiai és egy
Újabb átadóval folytatódott a Miskolc Pláza által augusztusban indított Hétköznapi angyal című jótékonysági program.
A megye 16 járásának 102 kiállítója hozta el portékáját Miskolc belvárosába, az V. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásárra, a kormányhivatal pedig 70 foglalkoztató közel
A futball éjszakáján a Diósgyőri Stadion is megnyitotta kapuit, azonban Borsodban nem csupán Miskolcon várták a drukkereket, hanem Mezőkövesden is.
Megtartotta hagyományos Aperitif koncertjét a Zenekar a belvárosi Szinva teraszon