„Lázadó típus vagyok”- beszélgetés Miller Zoltán színművésszel
Operettben vendégszerepel Miskolcon.
Operettben vendégszerepel Miskolcon.
Apák napja alkalmából fotópályázatot hirdet az UNICEF Magyarország 7-18 éves gyermekek számára, Szuperapa címmel – közölte a szervezet szerdán. „Mutasd meg, hogy milyen jó az
A kormány nem akarja választási kényszerbe hozni az anyákat. Szeretnének minden támogatást megadni a főállású anyáknak, és azoknak is, akik dolgozni szeretnének a gyerekek mellett.
Hat ország tíz táncelőadását láthatták április 24. és 28. között a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál nézői, a produkciók után pedig közönségtalálkozókon maguk is kérdezhették az alkotókat
Több hétig is eltarthat a tavaszi fáradtság Pintér Ferenc meteogyógyász szerint, amit az erős hőmérséklet-különbség és a megemelkedett UV-sugárzás tovább súlyosbíthat. A szakorvos az M1
BACH-hét Miskolcon. Április 16-20. között öt napon át szólt a barokk muzsika koncerttermekben, templomokban, a programokra pedig minden eddiginél több látogató volt kíváncsi.
Mivel a pálinka hungarikumnak számít, ezért a szervezők kiterjesztették a pálinkák származási helyét a Kárpát-medencére, így – az összes magyarországi mellett – a határon túli településekről is tudnak jönni pálinka lovagrendek.
Minden évben nemzetközi szinten keresik azokat az embereket, akik sokat tettek a magyar borért, a legkiemelkedőbb munkát pedig a Borászok Barátja díjjal jutalmazzák az áprilisi gálán
A népszerűség nagy átok bizonyos állatok, például az oroszlánok, elefántok és tigrisek számára, amelyek gyakran szerepelnek reklámokban vagy egy-egy márka arcaként és logóján, és így
Vasárnaptól már csak az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül lehet közbeszerzési eljárásokat lebonyolítani, ezzel megszűnik a közbeszerzések papír alapú ügyintézése. A változás értelmében a közbeszerzési
Többszáz iskolás rajzolt Borsod megyében igazságos Mátyás királyról. A legügyesebb diákokat díjazták, a legjobb rajzokat pedig kiállították a Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.
Elfogadta a Nyíregyháza 99,4 MHz, a Nyíregyháza 103,9 MHz és a Sopron 94,1 MHz helyi kereskedelmi frekvenciák pályázatifelhívás-tervezetét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa