Fele-fele arányban írta a VIII. Henriket Shakespeare és John Fletcher
A kutató egy gépi tanulási algoritmust fejlesztett ki, amely elemzi egy adott író stílusát, azonosítva benne bizonyos jellegzetességeket.
A kutató egy gépi tanulási algoritmust fejlesztett ki, amely elemzi egy adott író stílusát, azonosítva benne bizonyos jellegzetességeket.
Antalffy Péter elmondása szerint az idei nyílt nap két témára fókuszál: az egyik a Széchényi család és Széchényi Ferenc története.
Mivel a novellák szereplőire az jellemző, hogy próbálnak kitörni a nehéz élethelyzetükből, a Bilincstörők címre esett a választás.
A bölcsészkar épületében a minden könyvbarát számára nyitott és ingyenes beszélgetések mellett egész napos könyvcserét és könyvvásárt is rendeznek.
Mint a szervezők korábban elmondták, a PesTexttel szeretnék tudatosítani, hogy a középpontban lévő német, francia, angolszász irodalom mellett a Magyarország közelében élő népek irodalmára legalább olyan fontos kitekintenünk.
A könyvekhez nemcsak hangos felolvasás tartozik, hanem illusztrációk is.
Eredetileg 3 Biblia érkezett egyszerre Hanauból, abrakos tarisznyában csempészték őket. A másik kettő sorsáról nincs tudomásuk.
A nagypréposti palota az egri Kossuth Lajos utca barokk épületegyüttesének egyik nevezetes tagja.
A találkozási pontként működő helyszín szakmai egyeztetésekre, tárgyalásokra és az érdeklődő nagyközönség fogadására egyaránt alkalmas lesz.
A magyar irodalom pótolhatatlan veszteséget szenvedett az elmúlt egy évben többek között Kányádi Sándor, Grendel Lajos, Tandori Dezső és Térey János halálával.
A kamarakiállításon láthatóak lesznek az 1941-ben öngyilkosságot elkövető Teleki Pál azon búcsúlevelei, amelyek nemrég kerültek Budapest Főváros Levéltára tulajdonába.
Szvoren Edina Verseim című novelláskötete nyerte a 2019-es Libri irodalmi díjat. A közönségdíjat Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regénye kapta – közölte