Jó napot zárt a magyar tőzsde
A vezető részvények közül az OTP volt a legerősebb, a banki részvény a forgalomban is dominált. Egyéni céges hírek nem érkeztek – tette hozzá.
A vezető részvények közül az OTP volt a legerősebb, a banki részvény a forgalomban is dominált. Egyéni céges hírek nem érkeztek – tette hozzá.
A felhívás először a Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyében élők számára nyílik meg.
A nap folyamán egyedül az OTP-nek volt a jelentősebb forgalma, jóval meghaladta a 3 milliárd forintot, ezzel kimagaslik a többi papír közül.
Több statisztika is megjelenik a jövő héten, közöttük a novemberi infláció, az ipar októberi kibocsátása, a szálláshelyek októberi forgalma is.
Új autóból 1130-at, használtból 110-et adnak el az előzetes adatok szerint, a tavalyi 1016, illetve 120 jármű után.
Mozart-golyót gyártó nagyvállalat, a Salzburg Schokolade fizetésképtelenséget jelentett. Az üzemet 1897-ben alapították Salzburgban.
Az alacsony átoltottsági ráta és a szigorú intézkedések elhalasztása miatt ősszel Románia intenzív negyedik járványhullámon ment keresztül, ami negatívan befolyásolja az utolsó negyedév növekedési ütemét.
Szakértő szerint a forgalom nem volt magas, sok a bizonytalanság a koronavírus új variánsa miatt, ezért a befektetők inkább kivárnak.
A vezető részvények közül a Mol teljesített a legjobban, amit az olajár emelkedése és a petrolkémiai marzsok kedvező alakulása támogatott.
A londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet szerdán azt közölte, hogy az orosz feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) az októberi 51,6 pontról novemberben 51,7 pontra emelkedett, május óta a legmagasabb szintre.
A nemzetközi piacokat egyértelműen a koronavírus-járvány omikron variánsával kapcsolatos hírek mozgatták, és ez érvényesült a budapesti tőzsdén is.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) bejelentése indoklásában leszögezte, hogy elsődleges célja az árstabilitás biztosítása.