
Varga Csaba elindult a Himalájára
Varga Csaba pótlólagos oxigén és serpák segítsége nélkül szeretné megmászni a Karakorum-hegyvonulat egyik legmagasabb csúcsát.

Varga Csaba pótlólagos oxigén és serpák segítsége nélkül szeretné megmászni a Karakorum-hegyvonulat egyik legmagasabb csúcsát.

A szakvezető leszögezte, összességében elégedett a második válogató színvonalával és a versenyzők felkészültségével.

Eredményesek voltak a magyar női kardcsapat tagjai a düsseldorfi vívó Európa-bajnokságon.

Halász Bence már teljesítette az olimpai részvételhez szükséges szintet.

A magyarok egy ötödik és egy kilencedik hellyesl zártak a műúszó világkupa szuperdöntőjében.

Az MNASZ utalt arra, hogy ha nem jogszerűen kiadott hozzájárulással rendelkezett a szervező, akkor a hatóságok várhatóan vizsgálni fogják ennek a „körülményeit”.

Műúszó világkupa a Duna Arénában.

Az idei Gyulai Memorialt július 9-én rendezik.

A magyar labdarúgó-válogatott győzött a selejtezőmérkőzésen.

Hosszú Katinka a világ idei legjobb eredényét úszta.

A Ferencváros története legnagyobb sikerét elérve,bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe.

Révész Máriusz felelős kormánybiztos elmondta: az elmúlt négy évben, a verseny újraindítása óta a városok is rájöttek, hogy a Tour de Hongrie egy nagy lehetőség