
Innovatív energiatárolót telepített Zánkán az E.ON
A közleményben kiemelték, hogy az európai szinten is egyedülálló beruházás révén olcsóbban és gyorsabban kapcsolhatók majd a hálózatra a megújuló erőforrások, például a napelemes rendszerek.

A közleményben kiemelték, hogy az európai szinten is egyedülálló beruházás révén olcsóbban és gyorsabban kapcsolhatók majd a hálózatra a megújuló erőforrások, például a napelemes rendszerek.

A legfrissebb adatok szerint lassuló ütemű növekedéssel kezdte a brit gazdaság a negyedik negyedévet, és teljesítménye még mindig jelentősen elmarad a koronavírus-járvány elhatalmasodása előtti szinttől.

A részvénypiac forgalma 21,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A közlemény szerint a tőzsdére bevezetni kívánt több mint 281 millió darab A sorozatú törzsrészvény bevezetéséhez készített tájékoztató jóváhagyásának megtagadásával együtt az MNB az engedélyezési eljárást is megszüntette.

Győrffy Balázs ismertette, hogy a NAK által kezdeményezett és a társtárcákkal együtt az Országgyűlés elé terjesztett jogszabály három új működési formát kínál a gazdálkodók számára.

Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben kedden késő délután reggelhez képest a nemzetközi kereskedelemben.

A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A foglalkoztatottak száma a harmadik negyedévben a nyilvántartások 1995-ös kezdete óta a legnagyobb mértékben, 1,0 százalékkal nőtt az euróövezetben és 0,9 százalékkal az EU-ban.

A részvénypiac forgalma 8,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A CGTN kínai székhelyű nemzetközi hírcsatorna beszámolója szerint Vang sürgette a két országot, hogy minden szinten újítsák fel a párbeszédet egymással.

A német statisztikai hivatal (Destatis) honlapjára hétfőn felkerült adatok szerint a szezonális, naptárhatással kiigazított adatok alapján októberben 3,2 százalékkal nőtt az ipari termelés az előző hónaphoz képest. Elemzők a szeptemberivel megegyező, 1,6 százalékos növekedést vártak.

December 4-én és 5-én elektronikusan 53 ezer cég kap tájékoztatást az adóhivataltól arról, hogy jövőre megéri a kivát választania; azok a vállalkozások kapnak levelet, amelyek jövőre legalább 100 ezer forintot takaríthatnak meg, ha áttérnek a kisvállalati adóra – jelentette ki az államtitkár.