Őrtüzek gyúltak a székelyekért – Miskolcon is
Október 30-án, a Székely Autonómia Napján az avasi Kálvária-dombon gyújtottak őrtüzet a miskolciak.
Október 30-án, a Székely Autonómia Napján az avasi Kálvária-dombon gyújtottak őrtüzet a miskolciak.
Az önkormányzat és turisztikai vállalkozások összefogása révén újra megnyitották a miskolctapolcai Barlangfürdőt – közölte Miskolc polgármesteri hivatala pénteken.
Andrew Lloyd Webber és Tim Rice népszerű rockoperáját, a Jézus Krisztus Szupersztárt a Miskolci Nemzeti Színház október elején mutatta be.
Október 12-e és 16-a között rendezték meg a nagy hagyományokkal rendelkező 28. Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozót.
A szegedi központú Kárpátia Borház célja a külhoni (felvidéki, őrvidéki, kárpátaljai, partiumi, erdélyi és délvidéki) magyar borvidékek bemutatása.
A Jézus Krisztus Szupersztár, a világhírű rockopera került bemutatásra a Miskolci Nemzeti Színházban Szabó Máté rendezésében.
540 millió forintból újult meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház nővérszállója.
A miskolci Bíborszél együttes nyerte a Retro Rádió szavazását. Öt városba látogatott el Bochkor Gáborék reggeli rádióműsora.
Legalább 30 millió forint kell egy átlagos lakás vagy telek megvételéhez a a DunaHouse elemzése szerint. Két-három évvel ezelőtt nagy átlagban 20 millió forint elegendő
A Mobilitási héten összefogott Miskolc Dobai Ádám tűzoltó kislányának gyógyulásáért, Janka fizikai és idegrendszeri leépülésben szenved.
Dupla premiert tartottak a hétvégén a Miskolci Nemzeti Színházban. Pénteken A falu rossza, szombaton pedig A „K” ügy című új produkciókat tekinthette meg a közönség.
Sok program várt a Szinva Örökség Napok és a Hangszínhely Fesztiválon az elmúlt hétvégén. Pénteken indult útjára a Szinva Örökség Napok elnevezésű háromnapos programsorozat. Ez