Kompenzálta előző napi esését a magyar tőzsde
A részvények egységesen emelkedtek, a forgalom az átlagosnál jobban alakult.
A részvények egységesen emelkedtek, a forgalom az átlagosnál jobban alakult.
Az OTP-részvények ára a kamatdöntő ülés után mutatott némi csökkenést, a Mol pedig egész nap esett.
A 4iG kiemelte: a társaság helyzete stabil, a sikeresen zárt negyedévnek köszönhetően pedig továbbra is jelentős tartalékokkal rendelkezik.
Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn; a frankfurti börze zárva volt pünkösd miatt. Az északi-tengeri Brent olajára emelkedett.
A bank papírjai már hétfőn jól teljesítettek, hozzájárulva ahhoz, hogy a BUX a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel kezdje a hetet.
A részvénypiac forgalma 11,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A Magyar Telekom csökkenésével kapcsolatban Varga Zoltán elmondta, hogy a részvényről csütörtökön lekerült a 16 forintos osztalékszelvény.
A blue chipek közül csak a Magyar Telekom tudott pluszban zárni, köszönhetően annak, hogy szerdán lehetett utoljára osztalékszelvénnyel megvásárolni a részvényt.
A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.
A budapesti tőzsde az elmúlt napokban is viszonylag felülteljesítő volt a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére is.
A befektetői hangulat javulásából csütörtökön egyedül a Richter nem részesedett, árfolyamát még mindig gyengíti a várakozáson aluli gyorsjelentés.
A Magyar Telekom kedden délután közzétett első negyedéves gyorsjelentését leszámítva a cégekre nem érkeztek egyedi hírek.