Johnson: Új cél, hogy július végére minden felnőtt brit oltott legyen
Hétfőn lesz enyhítési terv.
Hétfőn lesz enyhítési terv.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a világ hét vezető ipari hatalmának (G7) támogatnia kell azokat az erőfeszítéseket, amelyek célja, hogy akár száz nap alatt új
Elindult a magyar állam repülőgépe Pekingbe az első vakcinaszállítmányért – jelentette be Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért
Így is megindul a regisztráltak oltása.
Feltételes forgalmazási engedélyt kapott Kínában a Sinopharm kínai állami gyógyszergyártó egyik koronavírus elleni vakcinája – jelentette be csütörtökön az oltóanyag fejlesztője, a cég leányvállalataként működő
Megérkezett a Pfizer és a BioNTech vállalatok által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett vakcina első szállítmánya az Egyesült Királyságba.
A vezérigazgató tudatta, hogy sürgősségi eljárást kérnek az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyelettől (FDA) a készítmény forgalomba hozatalához.
Az elnök megjegyezte, hogy az amerikai oltóanyag akár heteken belül is készen lehet, és az engedélyezés után 24 órán belül megkezdik a forgalmazását.
A szövetségi kapitány kifejtette, az éves felkészülés – mint rendszerint – szeptemberben elindult, mindenki edzésben van és „kőkeményen készül”.
Nem gondolja, hogy még idén lesz olyan oltás, amely beadható és elérhető bárki számára; a legvalószínűbb, hogy 2021-ben kezdődik el a vakcina tömeggyártása.
Szlávik János kitért arra is, hogy jelenleg több mint 100 vakcina van kísérleti szakaszban a világon, közülük öt-hatot már embereken tesztelnek.
Csaknem 9 milliárd dolláros finanszírozási csomagról született megállapodás azon a londoni csúcsértekezleten, amelynek célja 300 millió gyermek beoltása.