A hétvégi viharban kidőlt fák okozták a legtöbb gondot
Több vármegyében okozott károkat a vihar.
Több vármegyében okozott károkat a vihar.
Idén a legtöbb bejelentés a július 9-i, valamint az augusztus 1-i viharokat követte.
Hozzátették, ebben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben keletkezett károk.
A hétvégi, főként a vasárnapi viharok Budapestet és Pest megyét sújtották leginkább, de minden megyéből érkeztek bejelentések. Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is jelentős károkat okozott az időjárás.
Már érkeznek a biztosító társaságokhoz a kárbejelentések a hétvégi viharos esőzés miatt, a kárigények nagyobb részét hét végére várják. Az MTI megkeresésére az Aegon Biztosító
Kiemelkedően nagy károkat okoztak a felhőszakadások, a bejelentett károk harmada emiatt érkezik, a biztosítónál csak a felhőszakadások által okozott károk értéke várhatóan meghaladja a 100 millió forintot.