Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

 

1847.júliusában Miskolcra látogatott jeles költőnk, Petőfi Sándor. A kirándulásról egyik barátjának, Kerényi Frigyesnek levélben is beszámolt.

Petőfi bebarangolta Magyarországot abban az esztendőben, élményeit pedig 18 úti levélben foglalta össze. A Miskolcon és környékén eltöltött idő eseményeit a X. levélben írta meg.

„Az egész út a Sajó völgyén visz keresztül alacsony, zöld és kék hegyek és halmok között, melyek nyájasan üdvezlik az embert s vesznek tőle búcsút egymás után. Nincs szebb, mint folyvást tartó szép vidéken utazni.”

Hajnalban indult Bejéből Miskolc irányába, útitársa egyik barátja volt, aki történeteivel szórakoztatta a költőt. Dél felé érkeztek Miskolcra, ahol megebédeltek. Étkezés közben kellemes társaság alakult, így aztán együtt mentek kirándulni Diósgyőrbe, Hámorba. Petőfi sokat várt a túrától, de elmondása szerint még annál is többet kapott. Nagyon tetszett neki a Diósgyőri vár és a Hámor völgye.

Az út még most is kanyargósan halad a Szinva partján, mely számos zuhatagot képez, fönn a hegyen pedig tavat alkot. A völgyben cseppkőbarlang is található, ami kisebb ugyan, mint az aggteleki, de Petőfiék itt is nagyon jól érezték magukat. Az egész délutánt ott töltötték. Késő este tértek haza alaposan elfáradva, de számos élménnyel gazdagodva.

Nyitókép: A leghangulatosabb utca a miskolci lakosok szavazatai alapján a Déryné utca (Fotó: Vona Ildikó)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek