
Elhunyt Szokolay Ottó színművész
Életének 81. évében elhunyt Szokolay Ottó Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, az egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínész.

Életének 81. évében elhunyt Szokolay Ottó Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, az egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínész.

India legnagyobb részén a sötétség uralkodik, mivel ott kevés gazdasági tevékenységet folytatnak. A fények részletekbe menő elemzése azonban azt mutatta, hogy az egyenlőtlenség a szövetségi államok között és azokon belül is növekszik.

Az új budapesti Duna-híd nemzetközi tervpályázatra beérkezett munkákat és a fővárosi hidak múltját bemutató kiállítás nyílt hétfőn a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben Budapesten.

Szigorúbb uniós szintű szabályokra tett javaslatot a műanyaghulladék mennyiségének visszaszorítása érdekében az Európai Bizottság.

Bereczki Csaba Soul Exodus című dokumentumfilmje a szakmai zsűri különdíját szerezte meg, Török Ferenc 1945 című játékfilmje pedig közönségdíjat nyert a 14. Zsidó Motívumok Nemzetközi Filmfesztiválon.

Közigazgatási perekben valamennyi ítélkezési szinten a magyar bíróságok döntenek a leggyorsabban az EU-ban, az elsőfokú polgári pereket tekintve pedig az 5. leggyorsabbak.

A Memorial Day, a háborús hősök emléknapja nemzeti ünnep az Egyesült Államokban, a tőzsde is zárva.

Európai Bizottság a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok módosítását javasolja a gyógyszeripar érdekében.

Felújítják a 4-es és 6-os villamos vonalát, ezért korlátozzák a forgalmat a Nagykörúton.
“Rejtsd el szíved” címmel megjelent a Dóka Attila Akusztik első nagylemeze. A névadó alkotó munkásságának köszönhetően a bő egy év alatt számos dal született, amelyekből 12 kapott helyet a most megjelenő albumon.