
Népművészeti fesztivál lesz Gyulán
A három napon át tartó rendezvény illeszkedik a gyulai nyári idegenforgalmai szezonhoz, a Várszínház programjaihoz, és része az éves gyulai rendezvénysorozatnak.

A három napon át tartó rendezvény illeszkedik a gyulai nyári idegenforgalmai szezonhoz, a Várszínház programjaihoz, és része az éves gyulai rendezvénysorozatnak.

Felfüggesztették a természetes fürdőhely üzemeltetését, amíg a laboratóriumi vizsgálatok nem igazolják, hogy a Holt-Tisza vize nem veszélyezteti a fürdőzők egészségét.

A szabadegyetemet – amelynek idei, hatodik évada „Az otthon itt van” mottót kapta – július 4. és 8. között rendezik meg a Révkomáromhoz közeli Martoson.

Példa nélküli volt a mérkőzés: a németek korábban még soha nem estek ki a csoportszakaszban.

A Lévay József Muzeális Könyvtárban különleges Lévay-relikviákat tekinthetett meg a közönség, többek között kiállításra került Lévay halotti maszkjának másolata, és Tompa Mihály félalakos, kőnyomatos képe is, amit Tompa nem sokkal halála előtt dedikált költőtársának.

Miskolc évszázadokon át jelentős borkultúrával rendelkezett, a belvárosban található pincesoron, az Avas-hegy északi oldalán több mint 900 pinceüreg és borház helyezkedik el.