
Zsigmond-konferenciát tartottak a diósgyőri várban
Harmadik alkalommal rendeztek tudományos konferenciát Diósgyőrben, ahol ezúttal Luxemburgi Zsigmond 50 éves uralkodása állt a középpontban

Harmadik alkalommal rendeztek tudományos konferenciát Diósgyőrben, ahol ezúttal Luxemburgi Zsigmond 50 éves uralkodása állt a középpontban

A rendezvényen megjelent a sportoló családja, egykori csapattársai és sporttársai.

Fokozottabban ügyel a MÁV a vasúti kocsik tisztaságára, mmostantól sűrűbben takarítják a szerelvényeket.

Pogány Judit több mint fél évszázada lépett először színpadra, pályája felét a Csiky Gergely Színházban töltötte.

A huszártorony liftjének kábeleiben keletkezett rövidzárlat állhat az egy héttel ezelőtti tűzeset hátterében, megkezdték a párizsi Notre-Dame-székesegyház leégett tetején keletkezett nyílás befedését.

Emmanuel Macron francia államfő és Abe Sindzó japán miniszterelnök kedden megerősítette, hogy továbbra is „ragaszkodnak” a Renault francia és a Nissan japán járműgyártók között húsz éve létrejött szövetséghez.

A színházművészet mellett a könnyűzene és a táncművészet, valamint élettörténetek is előtérbe kerülnek, és a színház előtti téren is zajlanak majd programok.