
BÉT: Az amerikai-kínai tárgyalások mozgatják a piacot
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,27 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel, 39 466,35 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7 milliárd forint volt, a vezető

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,27 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel, 39 466,35 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7 milliárd forint volt, a vezető

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Kárpát-medence tizenegy helyszínén mutatja be a Tenkes kapitányát, Bécs a hetedik helyszín.

Tavaly a GDP 68,4 százalékára mérséklődött az államadósság, az Eximbank beszámításával az államadósság a GDP 70,2 százaléka volt.

A választási bizottságokban ülő választott és megbízott tagoknak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak.

Csütörtöktől magántulajdonú cégek is pályázhatnak munkásszállások építésére, illetve felújítására a Gazdaságvédelmi Akcióterv újabb részeként – mondta Marczinkó Zoltán István, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatásért és vállalati

Az Eb-selejtezőcsoportjában harmadik helyen álló magyar válogatott csütörtökön 20.45-től a vb-ezüstérmes horvátok vendége lesz a spliti Poljud Stadionban.