Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

750 millió forintból fejlesztett a Coca-Cola HBC Magyarország

A Coca-Cola HBC Magyarország több mint 750 millió forintból fejlesztette logisztikai folyamatait dunaharaszti gyártóbázisán.

A Coca-Cola HBC Magyarország több mint 750 millió forintból fejlesztette logisztikai folyamatait dunaharaszti gyártóbázisán – jelentette be Békefi László ügyvezető igazgató sajtótájékoztatón kedden Dunaharasztiban.

 

A robot picking elnevezésű fejlesztéssel a gyártósorról érkező termékek összekészítését, raklapokra helyezését és fóliázását végzi

 

Elmondta: a gyárba mesterséges intelligenciával működtetett robotokat telepítettek, a robot picking elnevezésű fejlesztéssel a gyártósorról érkező termékek összekészítését, raklapokra helyezését és fóliázását végzi. A folyamatot három önműködő robotkarral, targoncákkal és kisebb járművekkel, úgynevezett sharkokkal hajtják végre önállóan.

A folyamatos innovációkkal a vállalat célja, hogy Magyarországon jöhessen létre a 29 országot felölelő Coca-Cola HBC cégcsoport legnagyobb közép-európai gyártóbázisa – tette hozzá.

Ismertette: a logisztikában érintett folyamat egy része a munkavállalóktól elzárt 1000 négyzetméteres területen valósul meg. A technológia a cég 20 legnépszerűbb termékét hiba nélkül képes kezelni, a három robotkar az embernél több mint kétszeres sebességgel dolgozik. A robotok a dunaharaszti raktárban óránként hat raklap összeállítására képesek, a nap 20 órájában – ismertette.

 

750 milliós fejlesztéssel 15 százalékos hatékonyságnövelést értek el

 

A robotok a raktárban megforduló évi több mint 700 millió liter késztermék speciális válogatási és csomagolási feladatainak 15 százalékát vállalják át a tervek szerint. Az ügyvezető igazgató közölte: az emberi és a robot erőforrások szimbiózisával jelenleg 15 százalékos hatékonyságnövelést értek el.

A magyarországi beruházásaik értéke a cég működése óta eltelt 26 évben több mint 125 milliárd forint volt, 2 gyártóbázist és 8 logisztikai központot építettek fel.

Vincze Judit országos logisztikai igazgató közölte: Dunaharasztiból 17 országba exportálnak, 100 féle terméket gyártanak 500 féle kiszerelésben. A cégnek 8 telephelye van Magyarországon, ezek közül a dunaharaszti a legnagyobb, 65 ezer négyzetméter. Itt 42 ezer raklapot tudnak tárolni, ami 28,4 millió liter készterméknek felel meg. Saját flottájuk nincs, mintegy 50 alvállalkozóval dolgoznak. A raktári-logisztikai részlegen belül 140 dolgozójuk van, szezonálisan közel 200 külsős kollégát foglalkoztatnak – mondta.

Horváth Tibor, országos raktározási vezető elmondta, hogy a fejlesztés nem csak az országban és a hazai élelmiszeriparban számít egyedülállónak, ezidáig a csoporton belül ez az egyetlen, ahol bevezették a robotizált technológiát. A beruházás 2021 januárban indult, idén januárban telepítették a robotokat, és tavasszal érték el a maximális kapacitást, óránként 450 rekesz mozgatását.

Kitért arra is, hogy a vevőkiszolgálásban 10 százalékos hatékonyságnövelést hozott egy másik, 21 millió forint értékű fejlesztés. Ebben az okosszemüvegek segítségével a raktári munkatársak hangvezérelt utasításoknak megfelelően végzik a vevőrendelések összekészítését.

A Coca-Cola HBC Magyarország Kft. több mint ezer dolgozót foglalkoztat, közvetve 13 ezer embernek biztosít munkát. Az árbevétele tavaly 127 milliárd forint volt a nyilvános cégadatok szerint az előző évi 115 milliárd forint után. Az adózott nyereség 6,1 milliárd forintra nőtt 2021-ben, míg 2020-ban közel 5 milliárd forint volt.

 

Forrás: MTI

Nyitókép: Békefi László, a Coca-Cola HBC Magyarország ügyvezető igazgatója beszél a cég mesterséges intelligenciával vezérelt robotjának bemutatóján a dunaharaszti gyártóbázison. A robot a picking elnevezésű fejlesztéssel a gyártósorról érkező termékek összekészítését, raklapokra helyezését és fóliázását végzi. A fejlesztés több mint 750 millió forintból valósult meg. MTI/Illyés Tibor

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 

További cikkek