Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

7800 tonna szemétet számoltak fel Pécsett

Már több mint 7800 tonna szemét tűnt el az illegális hulladéklerakókból a Baranya Megyei Kormányhivatal tavalyi évben.

Már több mint 7800 tonna szemét tűnt el az illegális hulladéklerakókból a Baranya Megyei Kormányhivatal tavalyi évben létrehozott hulladékgazdálkodási szervezeti egységének köszönhetően.

 

A szabálytalanul elhelyezett hulladékhegyek megszüntetése

 

A kormányhivatal megbízásából a napokban Pécsett, a Budai vám mögötti területről kezdték meg az ott jogellenesen elhelyezett, az előzetes becslések szerint legalább háromezer tonnányi hulladék elszállítását, a környezetet elcsúfító lerakat felszámolását.

A Baranya Megyei Kormányhivatal Hulladékgazdálkodási Osztálya a létrehozása óta már több száz esetben segítette eredményesen a kormány környezetvédelmi célkitűzéseinek megvalósulását, a szabálytalanul elhelyezett hulladékhegyek megszüntetését. Az elmúlt évben felállított hatóság elsődleges feladata az illegális hulladéklerakók felszámolása, az ehhez kapcsolódó gyors és hatékony intézkedések megtétele, amit a szigorúbb jogszabályokban rögzített szankciók is elősegítenek.

 

Háromezer tonna hulladék eltávolítására került sor

 

Mint azt dr. Horváth Zoltán főispán elmondta, a Baranya Megyei Kormányhivatal Hulladékgazdálkodási Osztálya eddig 628 eljárás megindításával már több, mint 9000 köbméter hulladékkal szennyezett terület megtisztítását segítette elő. Hangsúlyozta: most – az egyik legfontosabb hatósági intézkedés keretében – Pécsett, a Budai vám mögött lévő területen megközelítőleg háromezer tonna hulladék eltávolítására kerül sor a kormányhivatali szakemberek felügyelete mellett. A zömében építési-bontási törmelékből, gépjármű alkatrészekből álló hulladékot a kormány által biztosított több száz milliós forrásból szállítják el, illetve ártalmatlanítják.

 

Környezeti károk – jelentős anyagi teher

 

– Az illegális hulladéklerakás nemcsak környezeti károkkal jár, hanem jelentős anyagi terhet ró az állami szervekre, az önkormányzatokra és az ingatlanhasználókra egyaránt – emelte ki dr. Horváth Zoltán. A főispán emlékeztetett arra is, hogy a hulladék jogsértő módon való elhelyezésének nemcsak anyagi következménye lehet, hanem akár 8 éves szabadságvesztéssel is járhat egy ilyen cselekmény.

 

A hatósági feladatellátást támogatja a HulladékRadar applikáció

 

A hatósági feladatellátást támogatja a HulladékRadar applikáció is, amelynek használatával bejelenthetők a környezetet elcsúfító, szennyező, illegálisan elhelyezett hulladéklerakatok – akár településen belül, akár külterületen. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség által üzemeltetett rendszer alkalmas arra, hogy fotókkal és egyéb, a hulladék fajtájára és mennyiségére, valamint megközelíthetőségére vonatkozó információk megadásával a területileg illetékes hatóság tudomást szerezzen az illegális hulladéklerakásokról, ezáltal intézkedni tudjon annak felszámolásáról a környezet megtisztítása érdekében.

Baranya Megyei Kormányhivatal

(A fotó illusztráciö)

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

További cikkek