Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Évadot zárt a Miskolci Nemzeti Színház

Bár még van néhány vendégszereplése a társulatnak, az idei évad hivatalosan lezárult: megtartotta évadzáró társulati ülését a miskolci teátrum.

Bár még van néhány vendégszereplése a társulatnak, az idei évad hivatalosan lezárult: megtartotta évadzáró társulati ülését a miskolci teátrum.

 

A Művészeti Tanács erre az alkalomra újra összeállt és Szabó Máté megbízott igazgató vezetésével összegezte az elmúlt hónapok eredményeit, ismertette az új évad programját, valamint átadta a legjobbaknak járó díjakat.

A 2014/2015-ös évadban 501 saját előadása volt a színháznak, amelyen 130 949 néző vett részt. A produkciók létrejöttében végzett munkájáért a legjobbnak járó elismerést vehette át: Lichtenstein Pál, Farkas Gábor (kulisszák mögötti tevékenység), Görög Patrik (énekkar), Csáki Eszter (zenekar), Szűcs Boglárka (Miskolci Balett). A karakteralakítások közül Nádasy Erika és Simon Zoltán nyújtott kimagasló teljesítményt. A legjobb színésznő Ullmann Mónika, a legjobb színész Harsányi Attila lett. A Kilátó díjat idén Simon Zoltán vehette át.

Az új évad szeptember 25-én indul majd, az első bemutató a Tosca lesz a Nagyszínházban.

Nyitókép: A Miskolci Nemzeti Színház nézőterének páholysorai (Fotó: Vona Ildikó)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek