Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Operafesztivál – A műfajok királynőjét ünneplik Miskolcon

A borsodi megyeszékhely tíz napra ismét az opera fővárosa lett. Pénteken megnyitotta kapuit a XV. Bartók Plusz Operafesztivál, ahol június 12-21. között számtalan színházi és szabadtéri produkció várja a közönséget.

Nyitóparádéval kezdődött a rendezvénysorozat: a jelmezes felvonulók a Hősök teréről indultak és az Erzsébet téren felállított színpadhoz érkeztek, itt sor került az ünnepi beszédekre. Kesselyák Gergely fesztiváligazgató és Alakszai Zoltán, a polgármesteri kabinet főnöke mondott néhány gondolatot a koncertek előtt.

 

Zenészek, táncosok szórakoztatták az arrajárókat este a belvárosban, a színházban pedig egy ősbemutatóval indult a program. Kriza Ákos polgármester köszöntője után Fekete Gyula új operáját tekinthettük meg, ami egy Andersen-mese alapján íródott, Egy anya története címmel.

Az idei rendezvénysorozat egyik főeseménye a Turandot bemutatása lesz, de Verdi Trubadúrját is több ezer embernek szánják. Ezen kívül Bartók Kékszakállúja, Fából faragott királyfija, Prokofjev Tüzes angyala, valamint Poulenc-től Az emberi hang, Deracótól a Facebooking című darabok szerepelnek még a műsorban. A kiegészítő programok között lesz Holdviola lemezbemutató-koncert, felcsendülnek a százéves Csárdáskirálynő operett slágerei, táncolni fognak a Szinvavölgyi Néptáncműhely művészei, de a ragtime, dixieland, swing zene kedvelői számára is akad bőven hallgatnivaló. A fesztivált június 21-én a Virtuózok Gálaest zárja, ahol Miklósa Erika és ifjú tehetségek lépnek színpadra.

 

Szöveg és fotó: Vona Ildikó

 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek