A művésszel a miskolci Művészetek Házában adott nagysikerű koncertjét követő közönségtalálkozó után beszélgettünk.
Vona Ildikó: Milyen emlékeid fűződnek Miskolchoz?
Révész Sándor: Még gyerekkori emlékeim vannak Miskolctapolcáról, a Barlangfürdőről, meg a környéken tett kirándulásokról, túrákról; aztán 1973 körül volt Miskolcon egy fesztivál, ahol a Generállal vettünk részt. Nagyon emlékezetes koncert volt, amire szeretettel gondolok vissza, hiszen akkoriban az az egész fesztivál egy rendhagyó dolognak számított a magyar popzenében.
– Esetleg a Piramis idejéből valami, ami Miskolchoz kötődik?
– Konkrét dolgot nem tudok mondani. Az itteni koncertek azért sem maradtak meg annyira erőteljesen, mert – erre viszont nagyon emlékszem – állandóan érződött valami kis ellenszél. Miskolc a P.Mobil fellegvára volt, aztán természetesen az Eddáé, de én ezt megértően tiszteletben tartottam mindig. Debrecenben, Győrben, Nyíregyházán, Pécs környékén hatalmas sikerrel léptünk fel azokban az években, Miskolcon viszont nem annyira, de ettől még szeretem ezt a várost. Sőt, ebben az újkori felállásban, amiben ma este is játszottunk, nagyon emlékezetes pillanatokat éltünk itt meg.
– A Piramisos korszak 8 év volt, de sokkal többnek tűnik, hiszen annyira maradandó dolgokat alkottatok. Vajon mitől ennyire időállóak ezek a dalok?
– Nagyon jót kérdezel. Őszintén mondom: velősen nem tudok rá válaszolni. Valószínű, hogy akkoriban valamit sikerült elcsípnünk annak a generációnak az életérzéséből, aki időközben velünk korosodott, és ez a valami mindmáig rezonál a szívükben, meg a lelkükben. Sokszor én magam is talányosan állok – amikor utcán megszólítanak a Piramissal kapcsolatosan –, ha belegondolok: már 35 éve nem létezik aktívan, és ennek ellenére mégis él.
– Talán tőled hallottam: „Életre kelteni a szavakat, tartalommal megtölteni a dalokat”. Te mondtad?
– Igen, vállalom. Ez az én zenei ars poeticám, ez nem a Piramistól származik. Amióta a zenében jelen vagyok, 46-48 éve, mindig jellemző volt rám. Fontosnak tartom, hogy a sóhajtól a sikolyig, a lágyságtól a keményebb megszólaltatásig az a kvalitás az előadó lelkében rezegjen, és onnan törjön elő. Ha ez megvan, akkor telitalálat.
– A duettek ötlete honnan ered? Hogy az erőteljes, rockos hangod mellé odategyétek Gallai Péter lágy, lírai énekhangját?
– Már nem tudom, kinek az ötlete volt, de Péter nagyon árnyalt, jó szerző, akinek rengeteg lírai dala van. Mindig szívesen énekeltem vele a Piramis-időkben, mert kiválóan kiegészítettük egymást zeneileg. Rendkívül kedvesek számomra a közös dalok, csak szeretettel gondolok rájuk.
– A szöveg sohasem okozott problémát?
– Dehogynem! Az „Égni kell” miatt olyan balhé támadt, ami nagyon komoly volt akkoriban. Som Lajost, mint a zenekar vezetőjét behívatták a Belügyminisztériumba, és érdekelte az illetéseket, vajon mi az a mögöttes tartalom, amit adott esetben 20-30 ezer ember teli torokból velünk együtt énekel: „Égni kell annak, aki gyújtani akar”. Mi ártatlanok voltunk; mindössze annyi történt, hogy a lelkünkből szólt a dal. Én szívből énekeltem azt is, mint minden más számot, de ezek szerint túl nagy töltete lett. Megéreztük benne az igazi szikrát, a gyújtóerőt.
– Jóval később történt, de muszáj megkérdeznem: milyen érzés volt rockzenészként megkapni a Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét?
– Csak a figyelemért voltam hálás, hogy bizonyos politikai orgánumok nem felejtik el a személyünket. Érdekes, mert más érzet nem volt bennem; csak a figyelmességet emeltem ki: „Köszönöm, hogy rám is gondoltak”.
– Voltak időszakok, amikor nem lehetett rólad hallani, aztán visszatértél, berobbantál egy új lemezzel. Mi volt az oka?
– Ez semmi más, mint a kilégzés és a belégzés üteme. Rám jellemző: ha nem csinálok valamit, nagyon nem csinálom. Ha meg csinálom, akkor nagyon csinálom. Éreztem bizonyos – most nagyfiúsat mondok – alkotói ciklusokat. Amikor kiüresedett a mondanivalóm „bugyra”, akkor elcsendesedtem, erőt gyűjtöttem, és utána mindig jött valami szóra érdemes dolog, amibe belefogtam és sikerre vittem. A szólólemezeim között voltak hosszú években mérhető szünetek, a Piramis ténykedésében szintén: 1992-ben csináltunk közös koncertet, utána legközelebb 2006-ban. De mostantól nem tervezek ilyen nagy kihagyást, mert nagyon én vagyok, amit manapság csinálok, és ez rendkívül boldoggá tesz.
– Visszafogottabbá váltak a dalaid…
– Ez a lírai hangütés, a dinamikájával együtt nagyon vonzó számomra. Itt nincs a doboknak, a cintányérnak, a basszusgitárnak, esetleg a rossz hangosításnak olyan hangkép torzulata, ami zavarná egy énekes munkáját. Nagyon sokan küzdöttünk azzal a Piramisos években, hogy alig hallottuk magunkat. Itt nincs ilyen. Ebben a hangképben öröm énekelni, és te is tapasztalhattad a miskolci koncerten, hogy ez nem egy lírai merengés, hanem nagyon komoly dinamikai spotok vannak benne. Azért is kedves a szívemnek ez a fajta zenélés, mert hangzásban nagyon közel van ahhoz, mint amikor otthon az ember egy akusztikus gitárral, vagy a zongora mellett ülve megalkot egy dalt. Fontos a nyugodtság, a belső béke, mert akkor meg tudod formálni a hangokat, és ebben a közegben nagyon lehet énekelni. Itt nem zaj van, hanem zenélünk.
– A hangodat hogyan véded?
– A vegetáriánus életmód olyan élettani hatással bír, ami konzervál bizonyos dolgokat. Igyekszem egészségesen élni: nem dohányzom, nem iszom alkoholt, viszont rengeteget sétálok az erdőben. A múlt héten biztos megtettem 150 kilométert, egyébként napi rendszerességgel túrázom.
– A miskolci koncert nagyon bensőséges volt. Ezek szerint ennyire lecsillapodott a régi, vad rocker srác?
– Nem, nem. Viszont leülni zenélni olyan programmal, mint ez a mostani, az nyugalmat kíván. Ha állnék színpadon, mögöttem szólnának a dobok, és egy intenzív hangkép venne körül, akkor csinálnám a dolgomat úgy, ahogyan régen. Csak közben elmúlt harmincvalahány év, és igazából már nem vágyom rá. Persze még megtörténhet az életemben, hogy valami nagyobb formátumú dologba belefogok, ahol állva zenélünk és hatalmas tűzzel, de őszintén megmondom: nem nagyon vágyom már én arra.
– De maradt még benned a régi tűzből?
– Maradt. A lelkemben. Én úgy érzem, hogy nem egy enervált koncert emléke él az emberekben. Nemrég jártunk Zalaegerszegen, ahol ugyanolyan tüzes volt a fogadtatás, mint most Miskolcon.
– Szerettél volna eljutni Tibetbe. Sikerült?
– Eddig még nem, de azt szoktam mondani: „Ami késik, az jön”.
– Gyakran idézed Szepes Máriát. Érdekel az ezotéria?
– A szellem világa, léte nagyon érdekel. Mária néni barátsága – ami 25 éves koromban kezdődött, ő akkor 70 körül járt – nagyon szemnyitogató és szellemtágító hatással volt rám. Bensőséges, tartalmas beszélgetéseink voltak, amivel nagyon-nagy kedvet csinált nekem ahhoz, hogy ezen az úton bogarásszak. Folyamatosan él bennem a kíváncsiság: kutató, kereső ember vagyok.
– Terveid, koncertek?
– Dunaújvárosba megyünk, aztán következik Budapest, Kisvárda, Kiskőrös, Szeged. A Facebookon, a Révész Sándor hivatalos oldalon az összes koncertemet megtalálja a kedves közönség, ott minden velem kapcsolatos dologról tájékozódni tudnak. Lemezkészítési terveim vannak, bár a lemezkiadás mélyrepülése idején ez egy elég bátor dolog, de legalább 30 dalom van készen. A menedzseremmel igyekszünk hozzá támogatókat szerezni; minden figyelemre méltó érdeklődést tárt karokkal fogadunk a kiadók részéről, és remélem, hogy nem kell már sokat várni az új dalok megjelentetésére.
Nyitókép: MTI Fotó: Mészáros Zsolt
