A miskolci Művészetek Házában beszélgettünk, a „Láttad-e már a zenét?” és a „Temperamento” című nagyszabású koncertek kapcsán.
Vona Ildikó: Milyen emlékeid fűződnek Miskolchoz?
Szentpéteri Csilla: Három évig éltem itt egy szép kapcsolatban, majdnem idejöttem férjhez. Ez idő alatt tanítottam a zeneművészeti szakközépiskolában és a főiskolán.
– Ma két koncertet adsz zenésztársaiddal: délelőtt a diákoknak, este pedig a felnőtteknek. Van különbség a két fellépés között?
– Persze. A matinékoncerten kalandozunk stílusokon, korszakokon át, műfaji határok nélkül, zenére komponált lélegzetelállító látványvilággal színesítve, s az ő nyelvükön kommunikálva. Visszanézve a koncertfotókat, szájtátva ülnek a diákok, s úgy suhan el 90 perc, hogy észre sem vesszük. Az ismert műveket kérdezz-felelek játékokkal kötöm össze, könnyed ismeretterjesztő formában tesztelem zenei tudásukat, különböző szituációkat eléjük tárva nagyokat nevetünk, s minden hangszert bemutatunk. Ezt az estin már nem kell. (nevet)
– Minden városban fellépteti a helyi diákokat, tanárokat, ez a koncepció?
– Igen. Mindenhol bevonjuk a helyi tehetségeket és művésztanárokat, akik bemutatják az eredeti klasszikus témákat, aztán elképzeljük, hogy pl. ha ma élnének ezek a nagy zeneszerzők, vajon milyen stílusban komponálnának, s akkor eljátsszuk átirataimban, jazz, blues, rock, latin vagy éppen világzenei stílusban. A „Láttad-e már a zenét?” koncertnek fő ideológiája, hogy megmutassuk kiváló zenésztársaimmal a diákoknak az élőzene varázsát, bebizonyítsuk, hogy nincs komoly- vagy könnyűzene, csakis egyetemes muzsika, mely eljut a lélekhez vagy hidegen hagyja.
– Kik szerepelnek a repertoáron?
– Vivaldi, Mozart, Beethoven, Liszt, Csajkovszkij, stb. átirataim és saját szerzeményeim, valamint szépséges magyar népdalok. Bach híres cselló darabja basszusgitáron szólal meg, Csajkovszkij Hattyúk tavát blues, Mozart Figaróját rock, Beethoven szimfóniáját világzenei ízekkel fűszerezzük meg. Játszunk jazz-t, latin zenét, de mindennek az alapja az eredeti téma. Nagyon fontos, hogy nyitottak legyünk a XXI. század gyermekei felé, megértsük és támogassuk őket zenei útjukon, akkor is, ha az nem klasszikus zenei út. El kell fogadni, hogy változik a világ, elképesztő technikai eszközök jelennek meg, más az érdeklődési körük, mint amilyen a miénk volt. Sok diák azért hagyja abba a zenetanulást, mert már nem régi zenéket akar játszani. Van, aki jazz zongorista, jazz trombitás vagy éppen rockgitáros akar lenni.
– Ennyire meghatározó a technikai fejlődés?
– A diákok ingerküszöbe nagyon magasra feltört. Ma a zenei élmények más csatornákon érkeznek: televízión, rádión, interneten keresztül. Az iskolában tanultak és a tömegkultúrában terjedő zenék között sokszor áthidalhatatlan a szakadék és szembeötlő a különbség. Úgy tűnhet, hogy választani kell régi és mai, izgalmas és unalmas, elektromos és akusztikus között. Pedig a valódi és egyetlen igazi különbség csak a minőségben és az igényességben rejlik. Értékeink megtartása mellett rendkívül fontos lenne némi innováció a zeneoktatásban. Jó lenne megreformálni az egész zenetanulást, sokkal többen maradnának a hangszereiknél.
– Gyorsan elkapja a lendület a diákokat?
– Azonnal. Amikor zenésztársaim megjelennek a színpadon és játszani kezdik Avicii: Hey Brother című dalát, rögtön tombolnak. Érzik: nekik szól, hogy vártuk az örömkoncertet és azon vagyunk, hogy ők szuperül érezzék magukat.
– Hogyan készülnek ehhez a varázslatos filmek, vizualizációk?
– Négy nagyméretű LED-fal áll a színpad négy különböző pontján. A férjem, Fülöp Csaba készíti ezt a rendkívül izgalmas képi világot. Rengetegszer meghallgatja átirataimat, szerzeményeimet, az én gondolataimat, érzéseimet, s elkezd alkotni. Zseniális művész, elképesztő érzékkel.
– Hogyan ismerkedtél meg a különféle stílusokkal?
– 1996-ban megismertem a férjemet és általa rengeteg jó zenét: Mark Knopfler, Sting, Leonard Cohen, Dire Straits, Deep Purple, Santana, stb. Megszerettem nagyon a gitárokat és a vérpezsdítő ritmusokat. Ösztöndíjakkal tanultam Olaszországban, Spanyolországban, ahol esténként gitárzene szólt, s már akkor azon tűnődtem, hogyan lehetne ötvözni a különböző stílusokat. Aztán beszereztem egy remek számítógépes zenei programot, s elkezdődött a kalandozás. Azóta hét lemezem jelent meg ebben a stílusban.
– Kik a zenészek, a Band?
– Kormos János gitár, Szendőfi Balázs bass, Kovács Norbert dob, Takács Márton percussion, Kovács Ferenc jazz trombitán és hegedűn varázsolja el a közönséget.
– Az esti koncert címe „Temperamento”. Gondolom, nem egy lassú, meditáló koncertre utal a cím…
– Nem igazán. (nevet) Aki ismer, tudja, hogy nagyon mediterrán típusú ember vagyok, pozitív életérzéssel, hatalmas temperamentummal. A koncerten a vérpezsdítő ritmusok, brilliáns hangszerpárbajok, extra látványvilág úgy felfokozza a hangulatot, hogy garantáltan sose felejti el, aki egyszer látta, s hallotta.
Nyitókép: Szentpéteri Csilla zongoraművész Miskolcon (Fotó: szentpetericsilla.com)
