A „Menjünk világgá!” Utazási Kiállításon adott nagysikerű koncertet Freddie, akivel a fellépés előtt beszélgettünk, Miskolcon.
Vona Ildikó: Győri fiú vagy, de fűződik valamilyen emléked Miskolchoz?
Fehérvári Gábor Alfréd – Freddie: A cégnek, ahol dolgoztam, van képviselete Miskolcon. Tavaly részt vettünk egy jótékonysági rendezvényen – gyerekeknek gyűjtöttünk -, és volt egy műsorunk, amit elhoztunk ide. Ha jól számolom, ez a mostani a harmadik alkalom, hogy Miskolcon vagyok. Nem jártam még itt olyan sokat, de eddig csak jó élményeim vannak ezzel a várossal kapcsolatban.
Turistaként sosem jöttél el megnézni?
Nem. Eddig még valamiért nem.
Már biztos sokan megkérdezték: hogyan kezdtél el énekelni?
A zenét mindig szerettem. Az egész családom is. Otthon állandóan zenét hallgattunk, szinte reggeltől estig. Aztán valahogy én továbbgondoltam ezt a dolgot, és érdekelni kezdett: vajon miről énekelnek a kedvenceim? 14-15 évesen beleástam magam egyrészt az angol nyelvbe, másrészt a dalok jelentésébe, és így kezdtem priorizálni azokat. Mi az, amit tényleg szeretek, és mi az, ami mégsem jelent számomra olyan sokat, mint gondoltam. Szépen lassan alakult ki, aztán egyszer csak rádöbbentem: számomra ez már sokkal több, mint egy hobbi.
Képezni nem akartad magad? Énektanárhoz járni?
Akkor azért nem gondolkodtam ilyenen, mert egyáltalán nem láttam benne perspektívát. Álomnak tűnt az egész. Ahol felnőttem, Győrben nincs meg az élőzenének az a kultusza, mint például Budapesten, vagy az Egyesült Királyságban. Arra a fajta élőzenére, amikor alig ismert, amatőr előadók játszanak, ott nincs felvevő piac. Kiváló koncertek vannak Győrben, és rengeteg jó rendezvény, de azokra már ismert előadókat hívnak fellépni.
Emiatt jelentkeztél a Rising Starba?
Az egy külső erős nyomásra történt, mert magamtól nem mentem volna el. Aztán ez lett belőle.
Ott a 4. helyig sikerült eljutni, de hogy élted meg? Kudarcként?
Nyilván tudtam volna mit kezdeni az első hellyel járó pénzdíjjal, de ez van. Szerintem minden okkal történik. Kudarcnak semmiképp nem nevezném a 4. helyet, mert hatalmas ugródeszka volt.
Amikor a Mary Joe a Petőfi Rádió 30-as listája élére került, mit éreztél?
Csodálatos érzés volt. Persze nemcsak az a pillanat, amikor megtudtam a hírt, hanem utána még három hétig. Most a Pioneerrel ugyanaz a helyzet, az is két hete vezeti a listát. Ez egy fantasztikus helyzet. Imádom a Petőfi Rádiót és az ott dolgozókat, mert tetszik az az értékrend, amit ők képviselnek a rádiózás terén. Valahányszor meghívnak interjúra, az mindig szól valamiről, és nem csak felszínesen érintjük a dolgokat. Nagyon boldog vagyok, hogy egyáltalán a köreikben tudhatom magam.
A Neked nem kell című dalod már Freddie művésznéven jelent meg, miért? Hosszú a három név?
Egyrészt hosszú a három név, másrészt 18 éves korom óta így becéznek. Ez nem művésznév, ez becenév. Amikor beiratkoztam a főiskolára az angol tanárom, aki ír anyanyelvű volt, nagyon küszködött a kiejtéssel. Az Alfréd angol megfelelője a Fred, az nagyon megtetszett, és ott ragadt rám a Freddie.
Az előbb beszélgettem itt sajtós kollégákkal, akiknek a neved hallatán rögtön Freddy Krueger és az Elm Street jutott eszükbe…
– Nem szeretem a horrorfilmeket. Ismerem a figurát, meg a filmet is, de nem rajongok az ilyen típusú moziért. Van, aki erre asszociál a név kapcsán, és van, aki Freddie Mercury-ra, de egyikükhöz sincsen semmi köze a nevemnek. Így hívnak és kész.
A Neked nem kell című dalod magyar szöveggel, a Mary Joe és a Pioneer viszont angolul jelent meg. A jövőben is két nyelven akarsz énekelni?
Mindenképpen. Fontos számomra a magyar, ugyanakkor szerintem kellenek ezek az univerzális dalok is. Nagyon szeretek angolul énekelni, egészen másképp tudja az ember magát kifejezni. Én ezt olyan 50-50 vagy 60-40 százalékban gondolom; a saját lemezen fele-fele arányban szeretném, ha magyar és angol nyelvű számok lennének. Hál’istennek működnek az angol dalok is, de ettől függetlenül magyar dalokra szükség van. Több száz embernek – bármennyire is intelligens és nagyszerű a közönségem – sokkal egyszerűbb végigénekelni a magyar szöveget, mint az angolt.
Angolul viszont könnyebb elérni a nemzetközi ismertséget.
Igen, de én nem azért énekelek angolul, hogy hátha valaki megtalál.
Mit éreztél, amikor megnyerted A Dalt és az Eurovíziós szereplést? Gondolom, nem jártál még Stockholmban.
Valóban nem. Ezt egyébként a mai napig nem sikerült felfogni, mert nem volt rá időm. Úgy érzem magam, mint egy olimpikon, aki készül valamire, aztán jön a megmérettetés.
Alig egy hónap és kezdődik az Eurovízió, de hogyan készülsz rá?
A dalt tudom, elénekeltem már jó párszor, azzal nincs gond. Inkább mentálisan készülök a fellépésre. Odakint az első tíz nap sorsdöntő: a próbák során kell tökéletesen magamévá tenni azt a hatalmas színpadot.
Izgulsz nagyon?
Nem annyira, inkább izgatott vagyok.
Elég nagy a felelősség, hiszen egy országot képviselsz és rajtad lesz a világ szeme.
Ez édes teher. Izgatottan várom, de „rágörcsölni” semmiképpen nem szeretnék. Egy feladatom van, hogy azt az óriási méretű teret harmonikusan be tudjam tölteni, és ne érezzem magam kényelmetlenül benne. Igazából ott a legnagyobb kihívást a színpadi komfort megteremtése jelenti. Ha az megvan, akkor rendben lesz minden.
Sok sikert kívánok a stockholmi fellépésedhez!
(Köszönet a Szerencsejáték Zrt.-nek a videóért, ami a Szerencsejáték Zrt. SzerencseSzombat c. adásának felvétele.)
Nyitókép: Freddie Miskolcon (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)
