Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Két napra a jazz fővárosa lesz Ózd

Hetedik alkalommal kerül megrendezésre május 27-én és 28-án a Jazzparádé. A programot sajtótájékoztatón ismertették a szervezők: nagyszínházi dzsesszkoncert, szabadtéri színpadi produkciók, utcazenészek, emlékkiállítás és neves művészek várják a közönséget Ózdon.

Hetedik alkalommal kerül megrendezésre május 27-én és 28-án a Jazzparádé. A programot sajtótájékoztatón ismertették a szervezők: nagyszínházi dzsesszkoncert, szabadtéri színpadi produkciók, utcazenészek, emlékkiállítás és neves művészek várják a közönséget Ózdon.

A rendezvény célja, hogy közel vigye az emberekhez ezt a műfajt és bevonja az egész várost a programokba. Pénteken délután a település több pontján utcazenészek alapozzák meg a fesztiválhangulatot, majd az Ózdi Művelődési Intézmények Olvasójába hívják a közönséget, ahol felidézik Benkó Sándor emlékét. „A dixie tanár úr” nevet viselő program 18 órakor a Kisgalériában kezdődik egy kiállítás megnyitásával. A tárlatot, amit a Budapesti Benkó Múzeum anyagából válogattak össze, június 30-ig lehet megtekinteni. Az esemény védnökei Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.

 

Benkó Sándorra emlékeznek

 

19 órakor kezdődik az ÓMI színháztermében az „In memoriam Benkó Sándor” nagykoncert. Erre az alkalomra egy emlékzenekar alakult, melynek tagjai: Varga Tibor (klarinét, szaxofon), Lázár István (trombita, vokál), Fajszi Csanád (harsona), Szili Róbert (bendzsó, gitár), Adamecz József (dob), Pengő Csaba (bőgő), Dorogi Ákos (zongora) és hangszeres szólistaként csatlakozik hozzájuk Gáspár Pál bendzsón. Kiváló énekesek lépnek színpadra ezen az estén: Berki Tamás, Falusi Mariann, Gájer Bálint, Gőbölös Krisztina, Moravszki Enikő. A gálaműsort az ÓMI Zenés Színház produkciója fogja még látványosabbá tenni.

Idén a szabadtéri színpadot az Ózdi Ipari Parkban, a korábbi fúvógépház és a MaNDA közötti füves területen állítják föl, mivel az előző években használt, szomszédos Rombauer Színpadon jelenleg nem lehet rendezvényt tartani. A szombati program 15 órakor indul: Kalle Strandell (trombita) és a Brass on Brass kezd, utánuk a Debrecen Dixieland Band, majd a Jambalaya következik, végül pedig – este fél nyolctól – a 20 éves Hooligans jubileumi nagykoncertjét hallhatja a közönség.

Az Ózdi Jazzparádét 2010-ben Varga Tibor és Dancsok Tamás alapította. Olyan fesztivált szerettek volna létrehozni, mely mindig egy alap-sztorira épül. Műsora évről-évre szisztematikusan kiválasztott zenei, vagy egyéb téma köré szerveződik, és képes a dzsessz rajongók tábora mellett más rétegeket is megszólítani, szórakoztatni. A fellépők kiválasztásakor ügyelnek rá, hogy a jazz világában tevékenykedő művészeken kívül egyéb zenei műfajok képviselőit is meghívják. Az indulás óta már több, mint kétszáz előadó szerepelt a fesztiválon, a közönség száma pedig megközelíti a hétezer főt.

A házigazda, Lucky Boys Dixieland Band mellett játszott itt a Benkó Dixieland Band, Hot Jazz Band, Miskolci Dixieland Band, de fellépett többek közt Berki Tamás, Zséda, Charlie, Bebe, Falusi Mariann, Kontor Tamás, Susan Blake. Varga Tibor fesztiváligazgató és Dancsok Tamás főszervező mindig törekedett arra, hogy valami egészen különleges is bemutatásra kerüljön. Ilyen esemény történt például a 2013-as „Gangster Days” címet viselő Jazzparádén, amikor a Benkó Dixieland Band és a Hooligans közös jazz műsorral állt színpadra.

Nyitókép: A Lucky Boys Dixieland Band koncertje az Ózdi Jazzparádén (Fotó: ozd.hu)

További cikkek