Miskolcon, a Belvárosi Evangélikus Templomban adott nagysikerű koncertet Szekeres Adrien, akivel a fellépés után beszélgettünk.
Vona Ildikó: Milyen emlékeid fűződnek Miskolchoz?
Szekeres Adrien: Apukám Miskolcon született. Az unokatestvéreim is itt éltek, ma már nem, de nagyon sokat nyaraltam ebben a városban. Nagymamám mezőkövesdi, és nekünk az volt a nyaralás, hogy elmentünk Mezőkövesdre a nagymamámhoz, meg jöttünk Miskolcra az unokatesókhoz. Most már biztosan nem találnék oda a régi házukhoz, de mindig itt pihentünk, amit nagyon-nagyon szerettem. Jókat ettünk, játszottunk, csend, nyugalom volt a kertjükben.
– Milyen érzés ide visszajönni? Ritkán jársz erre…
– Régen volt saját koncertem Miskolcon, ez most így alakult. Tavaly Mága Zoltán hangversenyén meghívott vendégként felléptem, annak nagy sikere volt, és akkor gondoltam egyet: jöjjünk már vissza Miskolcra egy picit más felfogásban.
– Ha jól tudom, Egerben születtél…
– Igen, így van. Odajártam általános iskolába, ott házasodtunk össze a férjemmel, az anyukám még mindig ott él. A pályám szempontjából azért fontos Eger, mert a képességeimet, adottságaimat ott fedezték fel. A kisiskolás tanító nénim, meg az ottani tanáraim meglátták, hogy Szekeres Adrien ebben és ebben kiemelkedően jó. Rengeteget szerepeltem, verset mondtam, néptáncoztam. Olyan iskolám volt, ami sokféle lehetőséget, szakköröket adott a diákoknak, és én éltem ezekkel a lehetőségekkel. Kipróbáltam magam hamar. Szerintem borzasztóan fontos – és mint anyuka is mondom –, hogy egy gyerekről korán kiderüljön, miben igazán kiemelkedő. Én mindig jó tanuló voltam, de a tanáraim is bátorítottak, és olyan feladatokat kaptam tőlük, amivel segítettek engem kibontakozni.
– A szentesi középiskola mit adott ehhez?
– Ott kristályosodott ki, hogy zene vagy színház. Ott jöttem rá: sokkal jobban megy nekem az éneklés, mint a többieknek. Rengeteg olyan dolgot tanultam, ami a mostani jelenlétemhez kell (beszédtechnikát, színpadi mozgást, színházi alapokat), konkrétan és effektíven sok-sok szakmai fogást. Azok az emberek pedig, akik ott tanítottak, a lényükkel is tanítottak minket.
– Mikor tudatosult benned, hogy hivatásnak az éneklést választod?
– Megpróbáltam a musical szakot a Színművészetin, csak nem vettek föl. Akkor végérvényesen eldöntöttem, énekesnő leszek; de tulajdonképpen már a gimnáziumban is arra készültem, hogy énekelni fogok.
– Milyen más szakmát tudnál magadnak elképzelni?
– Szerettem volna tanítónő lenni, vagy orvos. Nagyon érdekel az emberi lélek, sokat olvasok a témában. Gyerekpszichológiát vagy valami hasonlót tudnék elképzelni. Voltak pillanatok a pályám során, amikor elbizonytalanodtam és, ha feladtam volna, biztosan valami ilyesmi irányba mentem volna.
– Sík Olga nénitől tanultál énektechnikát…
– Nagyon-nagy dolog volt hozzá bekerülni. Amikor egy vidéki kislány olvassa az újságban, hogy Katona Klári, Csepregi Éva nála tanult, álomszerűnek tűnik, és én is úgy gondoltam, ha egyszer nála tanulhatnék az óriási dolog lesz, és az is volt. Janza Katával, László Boldizsárral, Szűcs Gabival jártam együtt, és rengeteget tanultunk Olga nénitől. Az éneklésen túl egyfajta alázatot a zenéhez, a hivatáshoz, a szakmához, és annyira meghatározóan erős volt a személyisége, hogy amiket ő mondott nekem nagyon sokáig nem mertem fölülírni.
– Mostanában operaáriákat is hallani tőled…
– Volt egy időszak, amikor komolyan készültem operaénekesnek. Kővári Judit, a másik énektanárom bátorított nagyon, de aztán ez úgy abbamaradt. Viszont, amikor elkezdtük a szimfonikus koncerteket, akkor felbátorodtam. László Boldizsárral van is egy közös műsorunk, és alig várom, hogy a Miskolci Operafesztiválra meghívjanak minket vele.
– Miért léptél ki a sikeres Unisex együttesből és választottad a szólópályát?
– Úgy gondolom, a csapatmunka csak akkor működik, ha két ember jól megérti egymást. Igazából ez volt a probléma. Én most is zenekarral dolgozom, most is rengeteg ember van körülöttem, és építem is ezt a közösséget.
– Ezek szerint személyi konfliktus miatt távoztál?
– Igen. Ha emberileg nem jövünk ki valakivel, akkor azt gondolom, csak a pénzért, meg a sikerért nem éri meg csinálni. Az út, amin mégy ugyanolyan fontos, mint a cél, amit el akarsz érni.
– A duett-partnereket mi alapján választod?
– Ez érdekes, mert nem tudom megfogalmazni, de valami megtetszett bennük. Úgy éreztem, hogy ezt a dalt vele tudnám elképzelni, és sikeresek is lettek ezek a duettek.
– Sok koncerted volt a Thália Színházban. Miért pont a Thália?
– Ott kezdtük el azt a fajta Szekeres Adrient építeni, ami most vagyok. Egy nagyon családias, 550 fős színház a Thália. Éreztem, hogy nekem az a közegem, ott tudok igazán megnyílni.
– Hol szeretsz jobban énekelni? Templomban, nagyteremben, szabadtéren?
– Mindegyik más feladat, mindegyik mást tud adni. Belőlem is mást hoznak ki a különböző koncerthelyszínek, és nekem szükségem is van erre a változatosságra.
– Az adventi hangverseny ötlete honnan jött?
– Nyolc vagy kilenc éve csinálok ilyet, de már nem is tudom. Valaki adott egy karácsonyi koncertet templomban, és arra gondoltam, hogy az én dalaim mennyire megélnének ebben a közegben. Egyébként „karácsonymániás” vagyok, az egész családunk ilyen. Az év legszebb ünnepe, mi már hetekkel előtte díszítjük a lakást. Nagyon szeretem a karácsonyi dalokat, rengeteg zenét hallgatunk. Olyankor tényleg beleadunk mindent.
– Mit jelent számodra, ha kapsz egy szakmai díjat?
– Talán fura, de nem jelent annyit, mint egy állva tapsoló közönség. Nem nagyon szoktak ebbe belegondolni, hogy egy díjat 6-8 személy ad, az ő szubjektív véleményük alapján. Viszont, amikor feláll több száz ember, a férfiak veszik elő a zsebkendőt és törölgetik a szemüket, az sokkal őszintébb, sokkal igazabb. Semmilyen érdek, befolyás nem alakítja, számomra az mindennél többet ér.
– Az „Olyan, mint te dalod” nézettsége 11 millió fölött van a Youtube-on. Gondoltátok volna az elején, hogy ekkora siker lesz belőle?
– Nem, mert rengeteg dolog befolyásolja a sikert. A szöveg, a zene együtt, az énekes stílusa, a videoklip, és kellettek hozzá azok a bátor zenei szerkesztők, akik azt mondták, hogy berakják adásba. A Danubius Rádió elkezdte éjjel-nappal játszani – egyébként nagyon sokat köszönhetek Csík Gabinak, aki annak idején a Danubiusba betette –, és utána átvették a vidéki rádiók is. Megfelelő időpontban került a közönség elé, nyitottak voltak rá az emberek, de mi sem gondoltuk, hogy ekkora sikere lesz.
– Hol lehet veled találkozni legközelebb?
– Most a legfontosabb a „20 év ünnep”. November 20-án lesz az Erkel Színházban egy nagykoncertem sztárvendégekkel. Megünnepeljük egy gyönyörű műsorral az elmúlt 20 évet, amit a popzenei pályán töltöttem.
(Portréfotó: Klinszky Gábor, koncertképek: Vona Ildikó)
