Hetedik alkalommal került megrendezésre a BACH-hét Miskolcon. Április 16-20. között öt napon át szólt a barokk muzsika koncerttermekben, templomokban, a programokra pedig minden eddiginél több látogató volt kíváncsi.
Az első hangverseny a Musica d’amore e destino (A szerelem és végzet zenéi) címet kapta, és a Városháza Dísztermében hangzott el hétfőn este. Két versenymű, továbbá egy kantáta csendült fel kamarazenekar előadásában, valamint Juhász Katalin csembaló- és Baranyai Anett énekművész közreműködésével.
Kedden Szabó Balázs orgonaművész adott koncertet a Belvárosi Református Templomban, szerdán a Miskolci Galériában négy nagy formátumú mű szólalt meg különféle hangszereken. Csütörtökön Városi zongorás találkozóra került sor – Hommage á Bach címmel – a Zenepalotában. Négy miskolci zeneiskola ötven növendéke mérte össze tudását a Birtalan Zsolt zongoraművész által vezetett zsűri előtt; az eseményt díjátadó hangverseny zárta.
Pénteken a Belvárosi Evangélikus Templom adott otthont a BACH-hét befejező koncertjének: a Húsvéti oratórium (BWV 249) és a h-moll mise / Dona nobis pacem (BWV 232) hangzott el Baranyai Anett, Vajda Éva, Kolozsi Balázs énekművészek, a Forrás, a Luther, a Cantus Firmus, valamint a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium kórusának előadásában. Hangszeren közreműködött az iskola jelenlegi és egykori növendékeiből alakult kamarazenekar és Herczeg Zoltán. Vezényelt: Flach Antal csembalóművész, karmester, a BACH-hét főszervezője.
Idén is fontos szerepet kapott a programokban a barokk csembaló. A fennmaradt legrégibb darabot 1521-ben készítette egy bolognai mester, és most a londoni South-Kensington Museum őrzi. Népszerű hangszer volt a maga idejében, helyét fokozatosan vette át a zongora a 18-19. század folyamán.
A Miskolcon látott zeneszerszám kinézetre egyszerű, mégis csodaszép. Bár nem olyan díszes, mint a festményekkel ékesített antik darabok, de így is felhívja magára a közönség figyelmét. Flach Antal csembalóművészt arra kértem, meséljen kicsit róla:
„Michael Walker építette, ez egy ún. kópiahangszer, ami annyit jelent, hogy készítője korabeli építési mintákat követett. A II. világháború után felerősödő historikus szemlélet hívta életre a korabeli hangszereken, illetve azok másolatain való zenélés különféle formáit, melynek nemrég elhunyt vezéralakja Nikolaus Harnoncourt volt. Ő és társai hozták „divatba” a ma oly népszerű régizene együtteseket, megteremtvén az igényt is az ott használt kópiahangszerek gyártására. Egy historikus csembaló készítésekor lényeges szempont a különböző nemzetekre jellemző építési technikák figyelembe vétele, mivel egészen másképpen szól, ha francia, flamand vagy német építésű.
A miskolci hangversenyen megszólaló példány egy francia modell után készült, melynek legjellemzőbb tulajdonsága a lágy és minden regiszterében kiegyenlített hangzás.
Ha nem is a legideálisabb típus Bach zenéjéhez, mégiscsak egy kiváló minőségű hangszer, amivel nem sok vidéki város büszkélkedhet. Már csak azért sem, mert az ötmillió forintos áron túl, sokkal több törődést igényel, mint egy zongora. Szoktuk mondani: olyan, akár egy kisbaba! Már a kor nagy billentyűs művészei is írtak arról, hogy csak az számít igényes csembalistának, aki naponta hangolja hangszerét és ellenőrzi a pengetőket, máskülönben megbosszulja a mellőzést. Például a rosszul beállított pengető nem bukik vissza a húr alá elengedéskor és a következő lenyomáskor nem szólal meg a hang, ami azt a benyomást kelti, mintha hibázott volna az előadó. Ezt leszámítva kivételes zenei élményt jelent egy ilyen hangszeren játszani
(Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)
