Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Kétmilliárdos kerékpárutak épülnek Tolna megyében

Több mint kétmilliárd forint értékben 35 kilométer hosszan épülnek kerékpárutak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával Tolna megyében – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Kölesden.

Potápi Árpád János, aki a térség országgyűlési képviselője is, hozzátette: a dombóvári választókerületben egy szakasz már megvalósult, és három kerékpárút kiépítése folyamatban van.
A döntéshozatalnál törekedtek arra, hogy minden választókerület hasonló nagyságrendben kapjon pályázati forrásokat, és figyelembe vették, hogy a tolnai megyeszékhely, Szekszárd a Modern városok programból is kap támogatást – tette hozzá.

A Kölesd és Kistormás között 203 millió forintért 2,1 kilométer hosszan épülő kerékpárút idegenforgalmi szempontból fontosabbá teheti a község 18. századi barokk műemlékét, a Kismegyeházaként ismert kastélyt – jegyezte meg.

Fehérvári Tamás, a Tolna megyei közgyűlés elnöke utalt arra, hogy az útszakasz kapcsolódik a Sió partján, illetve ahhoz közel, Szekszárdtól Simontornyáig tervezett kerékpárúthoz.
Berényi István (Fidesz-KDNP), az 1517 lakosú település polgármestere elmondta: a munkába járást és a biztonságos közlekedést szolgáló út kivitelezése jövő tavasszal kezdődhet, és őszre fejeződik be. Hozzátette: Sióagárd, Medina és Kölesd önkormányzata egy egymilliárd forint értékű, a Sió-parton Sióagárdtól Kölesdig tartó kerékpárút építésére nyújtott be pályázatot a paksi atomerőmű-kapacitás fenntartásához kapcsolódó térségfejlesztési alaphoz.

 (A fotó illusztráció)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek