Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

„Nagyon szép történelmi rockoperákban játszhattam” – beszélgetés Varga Miklós rockénekessel

Nem akartam zenész lenni. Azért alapítottunk egy középiskolai zenekart, mert imádtunk muzsikálni. Akkoriban a zenélés még csak szórakozást jelentett nekem.

Interjúnk a szeptemberi koncertje után készült, a miskolci Vörösmarty-városrész egyik rendezvényén.

 

Vona Ildikó: Milyen emlékeid fűződnek Miskolchoz?

Varga Miklós: Sok-sok szép; persze volt olyan is, ami kevésbé szép, de arról nem Miskolc tehetett. Nagyon-nagyon régen, még a P.Box időkben, egy itteni koncerten elment a hangom a második nótában, de úgy, hogy se kép, se hang. A mai napig nem tudom, mi történt. Hosszú pályafutásom alatt akkor fordult elő egyszer – és egyben utoljára is –, viszont egy ilyen rossz élmény benne marad az emberben.

–  És szép emlék?

– Szép emlékek vannak bőven, hiszen elég gyakran játszunk Miskolcon. Májusban a saját zenekarral, a Varga Miklós és a Banddel léptünk itt fel…

– Nem olyan régen pedig az István, a királlyal voltál a Sportcsarnokban, amikor Feke Pál énekelte Koppányt.

– Így van, igen. Nagyon különleges előadás volt; többek között az is egy szép emlék.

– Úgy tudom, polgári foglalkozásod is van. Dolgoztál valaha a szakmádban?

– Kereskedelmi üzemgazdász diplomával rendelkezem, de egy percet sem dolgoztam az eredeti szakmámban. Másodéves főiskolai hallgató voltam, amikor a P.Box zenekarba bekerültem, és gyakorlatilag ott eldőlt a további pályám. Hálás vagyok a bandának, mert nem gördítettek akadályt az elé, hogy befejezzem a főiskolát. Befejeztem, megkaptam a diplomát, de akkor már egy napot nem dolgoztam abban a szakmában.

 

Az Itt élned, halnod kell! című darabban a budapesti Hősök terén (Fotó: Varga Miklós hivatalos oldala)

 

– Hogyan fordultál az éneklés felé, és miért éppen a rockzene?

– Fiatalon, a mi időnkben, az 1970-es években a rockzene kezdte reneszánszát élni. A Deep Purple-től nagyon sok csodálatos dalt ismerhettünk meg, de számtalan más együttes létezett még, és feltörekvő fiatalként bennünket az a zene fogott meg. Nem akartam zenész lenni. Azért alapítottunk egy középiskolai zenekart, mert imádtunk muzsikálni. Akkoriban a zenélés még csak szórakozást jelentett nekem.

– Az igazi áttörést az István, a király hozta meg. Odáig hogyan vezetett az út?

– A P.Box zenekarnak lehettem az egyik alapító tagja, és ezzel a bandával dőlt el, hogy rockzenei pályán maradok. Két évet töltöttem el ott, aztán jött az István, a király. Az ősbemutatón még csak a hangomat adtam, később vettem át színpadon is a szerepet, de ennek ellenére valóban az István, a király rockopera nyitotta meg számomra a zenés színház kapuit. Onnantól kezdve viszont számtalan darab főszerepét játszhattam, énekelhettem el.

– Érdekes módon mindig történelmi alakokat, vagy a magyar irodalom ismert hőseit jelenítetted meg…

– Igen, engem megtalált a magyar történelem, annak is nagyon jeles alakjai. Hálás vagyok a sorsnak, mert olyan szerencsében részesülhettem, hogy több darabban megszemélyesíthettem Petőfit, Dózsa Györgyöt, Jézust, államalapító Szent Istvánt. Nagyon szép történelmi rockoperákban játszhattam.

– Mit jelent neked István király szerepe?

– Óriási felelősség az államalapítót megszemélyesíteni, másrészt pedig nagyon-nagy megtiszteltetés. És ne felejtsük el, hogy az a darab műfajteremtő is lett nálunk, hiszen a rockopera, meg a musical műfaja akkortájt kezdett itt, Magyarországon bimbózni. Számomra hatalmas lehetőséget is jelentett, mert ez nyitotta meg előttem a zenés színház kapuit. Az igazi, áttörő sikert az István hozta, onnantól kezdve jöttek zsinórba a színpadi szerepek.

– Az István-Koppány ellentétbe sokan belelátták a Kádár János-Nagy Imre viszonyt. Tényleg benne van a műben, vagy csak a rajongók akarják „beleregélni”?

– Belelátja, aki bele akarja. A történelemben visszamehetnénk a Kossuth-Széchenyi ellentétre, vagy még korábbra is. Minden időszakban megtaláljuk azokat a párhuzamos erőket, amik egymásnak feszültek, és hol az egyik volt progresszívnek tekinthető, hol a másik, de én nem tennék ilyen párhuzamokat. Az István, a király az államalapítóról és az államalapításról szól.

– Többször nyilatkoztad: Vikidál Gyula nagy hatással volt a pályádra. Hogyan?

– Középiskolásként nagy P.Mobil rajongó voltam. Azt a P.Mobilt szerettem, ahol ő volt az énekes, és rendszeresen jártam a koncertjeikre. Amikor elkezdtem ezzel a műfajjal foglalkozni, akkor Gyula énekes példaképet jelentett nekem. Csak aztán rá kellett jönnöm: Vikidálból egy van.

A közönség nem kíváncsi egy pót-Vikidálra, vagy egy „olyan, mintha Vikidál lenne” típusú frontemberre, és akkor megtaláltam a saját hangomat.

Ettől függetlenül Gyulát a mai napig tisztelem, szeretem, ráadásul jó barátságban is vagyunk. A sors ajándékának tartom, hogy őt megismerhettem.

 

Varga Miklós és a Band koncertje Egerben (Fotó: Szinok Gábor)

Nem zavart soha, ha azonosítanak egy szereppel, dallal?

– Nem, sőt! Nagyon jó. Mondok egy példát: még szinte zöldfülűnek számítottam, amikor az Európa című dal a legnagyobb sikerrel ment. Kicsit kezdett már bosszantani, hogy állandóan az Európával azonosítanak. Sok dalt nem írtam életemben – tizenöt-húszat –, de úgy éreztem, vannak nekem annál jobb dalaim is. Megpróbáltam valamelyik koncerten nem elénekelni az Európát, és a közönség nem akart hazaengedni. Akkor szembesültem vele: nincs ezzel semmi baj. Sőt, nagyon büszke vagyok rá, hogy olyan dalt írtam, amit a későbbiek folyamán világsztárok is előadtak, többek közt a Toto együttes remek énekese, – az általam is nagyra tartott – Bobby Kimball.

– A színház világa mennyire bűvölt el?

– Annyira nem tudott elbűvölni, hogy elragadjon a rockszínpadtól. A pályám a mai napig kettős sínen fut. A hagyományos rockszínpad és a zenés színpad világa nagyon jól kiegészíti egymást, jól megférnek egymással.

– Egy színpadi szerep teljesen más feladat elé állít…

– Persze, természetesen. Van, amikor kevesebb idő jut a rockszínpadra, és van, amikor ez az arány megfordul. Az István, a király óta a pályám ezen a két síkon fut, de ezek összhangban vannak.

– Merrefelé találkozhat veled a közönség?

– Országszerte koncerteken, illetve lesz nemsokára – szeptember 29-én – egy történelmi játék, amit Pákozdon, a pákozdi csata 170. évfordulóján, eredeti helyszínen fogunk bemutatni, Koltay Gábor rendezésében. A sors fintora, hogy 1983-ban ő volt, aki nem engedett engem színpadra Istvánt játszani. Ennek egyetlen oka van: akkor még nem ismert, és nem bízott benne, hogy én is meg tudom csinálni. Azóta majdnem minden általa rendezett darab főszerepét rám bízta. Amire pedig különösen büszke vagyok: az ikergyermekeim, Vivien és Szabolcs néhány esztendeje a Koltay-produkciók állandó résztvevői, és ezt csak a saját tehetségüknek köszönhetik.

 

István, a király 2015-ben Miskolcon: Feke Pál (Koppány), Varga Miklós (István) és a többi szereplő (MTI fotó: Szigetváry Zsolt)

 

– Új dal, CD készül mostanában?

– Nagyon régen, legalább hat-nyolc éve készült CD-m. Sajnos a CD-knek ma már nincs keletje, én nem is nevezném CD-nek, hanem új albumnak. A következő egy-két évben – most úgy tűnik – két különböző szerzői gárdával is fogok dolgozni egy-egy vadonatúj albumon. Bepótolom mindazt, amit elmulasztottam az eltelt időszakban.

 

(Fotók: Varga Miklós hivatalos oldala, Szinok Gábor, MTI/ Szigetváry Zsolt)

További cikkek