Mintha elvágták vol. Jó hangulatú emlékezetes előadást tartott Miskolcon a Művészetek házában a L’art pour l’art Társulata. Interjúnk az előadása után készült a miskolci Művészetek Házában.
Vona Ildikó pannonhirnok.hu: Van valamilyen kötődésed a városunkhoz?
Laár András: Nagyon sok kötődésem van. 1991-1993 között előadásokat tartottam itt spirituális érdeklődésű embereknek. A mesteremmel, Mireisz Lászlóval jöttünk és asztrológiát, buddhizmus, Ji Csinget, spirituális témájú dolgokat adtunk elő. A KFT zenekarral már nagyon régóta, folyamatosan játszunk itt, sőt még laktunk is Diósgyőrben. Évekkel ezelőtt találtunk egy jó kis magánszállást, azt követően rendszeresen megszálltunk ott, amikor éppen turnéban voltunk. A L’art pour l’art Társulattal is rengeteg szabadtéri előadást tartottunk a diósgyőri várban. Többször előfordult, hogy fellépés előtt volt egy-két szabad óránk, a vár mellett pedig lehetett íjászkodni. Sokszor beálltam oda, az íjászat nagyon érdekel. Van is íjam.
– Szoktál sportolni?
– Jelenleg eléggé szoros időbeosztásom van, sokféle feladat vár a napi életemben, úgyhogy a sport ilyen értelemben nincs most benne, de volt idő, amikor íjászkodtam. Sőt, megpróbáltam a lovasíjászatot is. Kassai Lajos barátom felültetett a lóra, de négy kör után azt mondtam: ez nekem nem megy. Nincs az a lovas, aki le ne esne a lováról, és akkor bizony törik kezünk, lábunk. Én pedig gitáros vagyok.
– Mi a helyzet a labdarúgással?
– A focit nem szeretem.
– Nézni sem?
– Nem, mert ránézek egy focimeccsre és azt látom: mindig egynél van a labda, de közben másik húsz meg rohan. Ezer ötletem van, miért nem kell fociznom, de milyen jó, hogy mások fociznak. Helyettem is.
– Nyugodt embernek tűnsz, de volt benned valamikor lázadás? Esetleg a KFT indulásakor?
– A KFT egy új utat nyitó zenekarnak számított. Úgy gondoltuk Bornai Tibivel, akivel gyakorlatilag az együttes alapját lefektettük, hogy nem akarunk beképzelt rockzenekar lenni, hatalmas közhelyes igazságokat énekelni; mi intelligens szövegeket szeretnénk írni, és teljesen olyan zenét, ami belőlünk jön. Így születtek a KFT-dalok, amik érdekesek, egyedi hangvételűek, és már eleve a koncert úgy zajlott, hogy verseket mondtunk közben, kicsit abszurd hangulatban. A fehér festett arc elidegenítő hatást keltett…
– Az amerikai KISS együttes adta az ötletet?
– Nem a KISS, a Kabaré című filmben a konferanszié volt az a fazon, aki inspirációnak számított, példának szolgált a nagy gesztusaival, az abszurd megközelítéssel. Sokkal inkább, mint a KISS, akiket nem ismertünk nagyon, meg nem is szerettük őket. Az egy más műfaj.
– A Táncdalfesztiválra és a „Bábu vagy”-ra én is emlékszem, de hogyan hat ez ma?
– Ugyanúgy aktuális. 1981-ben a Bábu vagy című dal szövege csak éppen súrolta az előadhatóság határát. Mit akar jelenteni, nem rendszerellenes-e? Csak épp átengedték, és meg is érintette az embereket. Ilyen hangulat volt 1981-ben. Most nyáron felléptünk több szabadtéri fesztiválon, és eljátszottuk ezt is, többezres tömegben, és lehetett érezni, hogy megdermed a levegő, az emberek veszik a lapot: „Hű, ez most valami nagyon kemény dolog”. Ma ugyanaz van szellemi értelemben, mint, ami 1981-ben volt. A lázadást is ezt felismerve hagytam abba. Én nem vagyok lázadó semennyire, mert arra jöttem rá, ez mindig pont ugyanilyen kell, hogy legyen. Semmikor se jobb, semmikor se rosszabb. Az embereket mindig az illúzió kergeti abba a tévhitbe: majd valamikor később jobb lesz. Aztán, amikor eljön az a bizonyos valami, kiderül, pont ugyanolyan rossz, csak más miatt.
– Besenyő Pista bácsi sem lázadó figura? A személyén keresztül azért odamondogatsz rendesen…
– Az inkább emberi dolgokról mondott vélemény. A fő probléma az emberben, mindenkinek magában van, persze másokban látjuk, de mindenkinek magában van, és ha megoldja, érdekes módon kifelé is enyhülni látszik. Nem úgy van, mint ahogyan nekünk ezt tanították, tehát: kívülről van egy objektív világ, és mint egy tükröződő felület mi arra passzívan reagálunk, aztán ennyi. Sokkal inkább azt tapasztalom, hogy ami a tudatban zajlik, az vetül ki történet formájában a világba. Inkább belül van a gyökér, mint kívül.
– Milyen ember Besenyő Pista?
– Nem csak Besenyőre mondanám, hanem az egész társulatra, mert rájöttem: ez tulajdonképpen egy démonszínház. Az összes szereplő egy démon, tehát valamiféle negatív dolognak, kizökkentségnek a megtestesítője. És annyira univerzálisan rá vannak ezek a figurák cuppanva arra a kis démoni alakra, hogy benne látnak az emberek típusokat. Mindegyikben fel lehet fedezni egy csomó típust, akire ráismernek, és ez benne a nagyon jó. Egy pukkasztó démonszínház, ami pont a démonokat pukkasztja azáltal, hogy Besenyő megjeleníti a csak a saját szemszögéből látó, elvakult, viszont magát baromira okosnak képzelő figurát, aki ontja a hülyeségeket. Az érveléséből látszik, hogy folyamatosan téved, de nagyon erősen ragaszkodik a véleményéhez és bebizonyítja: a többi milyen hülye. Tele van az ország ilyenekkel. A saját nagyképűségükben szét zrikálják a környezetüket. Micsoda érdekes férfi-női játék, egyrészt, mert Zsolt (Pethő Zsolt – a szerk.) játssza Margitot, aki eleve nem nő, másrészt az sem érthető, hogyan kerültek ők össze. Szélsőséges példa, de hány olyan házaspár van, akikről teljesen felfoghatatlan, mit akarnak egymástól, mert állandóan szekálják egymást. Besenyő egyetlen pozitív mondatot nem mondott még Margitnak, folyamatosan csak piszkálja a legkülönfélébb intelligens szójátékokkal. Margit meg egy ostoba, naiv, jóindulatú valaki – egyébként ő a legszerethetőbb, a legkevésbé démonikus –, csak buta.
– A buddhizmus felé hogyan fordultál? Valamilyen sorsfordító dolog vitt abba az irányba?
– Nekem eleve jött, maga az élet sorscsapás. Amikor az ember azt tapasztalja hosszú időn keresztül, hogy bármi van, nem jó. Azt hittem, ha majd befutok a KFT zenekarral, boldog leszek. Befutottam, de mégsem lettem boldog. Ez már szöget ütött a fejemben. Mi a baj? És akkor a belső sóvárgás indított el ebbe az irányba, mert mindig volt bennem egy belső sóvárgás az isteni dimenzió iránt; milyen jó lenne többet tudni róla, kapcsolódni azzal az erővel. Sok mindennel nem voltam tisztában, de azt láttam, tapasztaltam: ez a végtelen, jóindulatú erő létezik. Soha nem volt kérdés számomra, hogy intelligenciával van kitöltve a tér. Bárhová nézek, minden apró részlet – egy levél vagy egy porszem – intelligens, konstruált, tökéletes rendben lévő kis egység, amíg az ember bele nem nyúl.
– Min dolgozol mostanában? Hol találkozhat veled a közönség?
– Például Miskolcon. (nevet) Nemsokára fogunk jönni Bornai Tivel egy Laár-Bornai duó előadásra. Március 16-án a Görömbölyi Művelődési Házban lesz ez a műsor, ahol a régi KFT-dalokat énekeljük két szólamban, akusztikus gitárkísérettel, umplugged változatban. Persze mutatunk majd saját számokat is, amit otthon írogattunk, és közben beszélgetünk, felidézzük a KFT-s koncertek hangulatát.
(Nyitókép: MTI Fotó/ Kallos Bea)
