Szazije Erdogan révén török győztest avattak a legkönnyebbeknél, a női 45 kg-ban a georgiai súlyemelő Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A 27 éves versenyző, aki eddigi legjobbjaként a 2017-es Eb-n negyedik volt, a viadal honlapjának tanúsága szerint szakításban jelentős előnyt szerzett, így lökésben maga elé engedhette a bolgár Ivana Petrovát, aki összetettben ezüstérmes lett. Az összetett bronzérmét a szakításban második fehérorosz Julija Aszajonak érdemelte ki.
A férfiak legalsó kategóriájában, 55 kilóban olasz siker született Batumiban: a 24 esztendős címvédő, sorozatban háromszor is összetett Európa-bajnok, tavaly vb-bronzérmes Mirco Scarantino megvédte kontinentális elsőségét.
A nap záróversenyén, női 49 kg-ban a 2018-ban Európa-bajnok román Elena Ramona Andries diadalmaskodott, az összetett győzelem mellé mindkét fogásnem aranyát begyűjtve.
A georgiai felnőtt Eb-n kilenc magyar indul, közülük elsőként női 55 kg-ban vasárnap lép a versenydobogóra Árva Cintia, a kecskemétiek 16 éves reménysége.
Eredmények
női 45 kg, összetett, Európa-bajnok:
- Szazije Erdogan (Törökország) 163 kg (szakítás 75 kg, lökés 88 kg)
- Ivana Petrova (Bulgária) 158 (69, 89)
- Julija Aszajonak (Fehéroroszország) 150 (69, 81)
szakítás, Európa-bajnok:
- Erdogan 75 kg
- Aszajonak 69
- Petrova 69
lökés, Európa-bajnok:
- Petrova 89 kg
- Erdogan 88
- Cosmina Pana (Románia) 84
férfi 55 kg, összetett, Európa-bajnok:
- Mirco Scarantino (Olaszország) 261 kg (szakítás 116 kg, lökés 145 kg)
- Angel Ruszev (Bulgária) 256 (110, 146)
- Muammer Szahin (Törökország) 247 (112, 135)
szakítás, Európa-bajnok:
- Scarantino 116
- Szahin 112
- Luca Cristian Marian (Románia) 111
lökés, Európa-bajnok:
- Ruszev 146
- Scarantino 145
- Szahin 135
női 49 kg, összetett, Európa-bajnok:
- Elena Ramona Andries (Románia) 190 kg (szakítás 87 kg, lökés 103 kg)
- Krisztina Szobol (Oroszország) 180 (85, 95)
- Giorgia Russo (Olaszország) 178 (75, 103)
szakítás, Európa-bajnok:
- Andries 87 kg
- Szobol 85
- Anais Michel (Franciaország) 79
lökés, Európa-bajnok:
- Andries 103 kg
- Russo 103
- Manon Lorentz (Franciaország) 99
Azonos teljesítménynél az rangsorolt, hogy melyik emelő érte el előbb az adott eredményt.
Borítókép: ILLUSZTRÁCIÓ: Nagy Péter súlyemelő (Fotó: délmagyar.hu)











