Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Felavatták a Balatoni Hullámvasutat

A beruházások összértéke közel 1.3 milliárd forint.

Az ország első, nyilvános, rögzített telepítésű hullámvasútját avatták fel más fejlesztésekkel együtt, szombaton a Holnapocska Tábor és Zobori Élményparkban. A beruházások összértéke közel 1.3 milliárd forint.

A Szabadicsné Rádi Éva és Szabadics Zoltán által alapított tábor és élménypark legújabb attrakciója a 280 méter hosszú, több mint 40 kilométer/óra sebességű Balatoni Hullámvasút. Emellett bővült a csónakcsúszda, új pihenőtér létesült, valamint fogadóépület és látogatóközpont is épült. A beruházások a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében valósultak meg. Szabadics Zoltán köszöntőjében elmondta: feleségével közösen a beteg és rászoruló gyermekeknek is otthont adó élménypark fejlesztésére használták szabad forrásaikat.

– A balatoni turisztikai régió legvonzóbb élményparkját és táborát szerettük volna megvalósítani. Ebben több támogató, köztük a magyar kormány, a turisztikai ügynökség is nagy segítségünkre volt. Sokaknak köszönhető, hogy 9 hónappal a határidő előtt elkészült a beruházás – mondta Szabadics Zoltán.

Az avatóünnepségen részt vett Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, a miniszterelnök kabinetfőnöke. Beszédében hangsúlyozta: Zalaszabar megelőzte Budapestet, mivel az ország első, jelenleg egyetlen, rögzített telepítésű hullámvasútja a zalai községben épült. A magyar kormány az elkövetkező évtizedben 828 milliárd forintot szán a magyar turizmus fővároson kívüli fejlesztéseire. – Célunk, hogy az ország 2030-ra vezető turisztikai térsége legyen Közép-Európának – közölte a miniszter. Utalt arra is: az elmúlt években töretlenül fejlődött a magyar turizmus.

A vendégéjszakák száma jelentős mértékben meghaladta az előző évekét: hozzávetőlegesen fele-fele arányban a külföldi és a hazai vendégek jóvoltából. A turizmus pedig hozzájárul a nemzetgazdaság erősödéséhez. – A kormány stratégiai ágazatként tekint a turizmusra – folytatta Rogán Antal. – A Magyar Turisztikai Ügynökség megalapításakor célunk volt egy új csúcsszerv létrehozása, amely a turizmus koordinálásában és fejlesztéseiben is jelentős szerepet játszik.

Ezt azt jelenti: egyszerre akarjuk a szálláshelyeket, az éttermeket, a turisztikai attrakciókat, a kalandparkokat, a strandokat, a gyógyhelyeket és az infrastruktúrát fejleszteni. Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte: a Kis-Balaton vonzáskörzetében megvalósult egyedülálló fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek, a családok jól érezzék magukat. A kormányzati támogatásokból és a pályázatokból létrejövő beruházásoknak köszönhetően pedig a környék nem csak őrzi értékeit, fejlődik is. Az eseményen Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke, Vigh László országgyűlési képviselő, dr. Sifter Rózsa, Zala megye kormánymegbízottja és dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke is személyesen vett részt.

Forrás: kormanyhivatal.hu

További cikkek