Pannonhírnök

Hiteles hírek. Maradandó értékek.

Hajdúsági Sütödék: két év alatt 2-5 milliárd forintra nőhet az „okoskenyerek” kereslete

Az okosélelmiszereknek tudományosan igazolt kedvező élettani, egészséget támogató, vagy a betegségek kialakulásának kockázatát csökkentő hatásuk is van,
Magyarok kenyere

A Hajdúsági Sütödék Zrt. vezérigazgatója szerint egyre nő az „okoskenyerek” piaca Magyarországon, az ebből származó árbevétel a következő két évben elérheti a 2-5 milliárd forintot.

Szakács Tamás az MTI-nek elmondta: az elmúlt két évben, piaci bevezetése óta a cégcsoport csaknem hétmilliárd forintos árbevételének a tíz százaléka már az „okosélelmiszerekből” származik.

Ilyen terméknek nevezik azokat az élelmiszereket, amelyek tudományosan igazoltan kedvező élettani, egészséget támogató, vagy a betegségek kialakulásának kockázatát csökkentő hatásuk is van – magyarázta.

A 420 embert foglalkoztató cégcsoport tavalyi árbevétele 6,8 milliárd forint volt, idei árbevételi tervük 7,2 milliárd forint. Az „okosélelmiszer” kutatási programjuk 2000-ben kezdődött, eddig öt új terméket fejlesztettek ki, amelyek többségével a következő években jelennek meg a piacon

– mondta.

A cégcsoport 19 éves kutató-fejlesztő munkájának eredményeként születtek meg a speciális vitamin- és ásványianyag-kombinációt tartalmazó cipók, amelyek különféle egészségi problémák megoldásában segíthetnek úgy az embereknek, hogy nem kell változtatniuk az étkezési szokásaikon – mondta a vezérigazgató.


(A borítókép illusztráció)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek
Mocsári teknősök a vízparton

Mocsári teknősök védelme a Hanságban

A mocsári teknős hazánk egyetlen őshonos teknősfaja, fennmaradását az élőhelyek eltűnése és feldarabolódása, a száraz időszakok és a közúti forgalom is veszélyezteti. A Hanságban védőrácsokkal óvják fészkeit a ragadozóktól.

Tovább olvasom »
Mozgássérült séta

Akadályokból megoldások – sikeres a PTE és a People First projektje

Az egyetemi polgárok aktív részvételével, több mint ötven értékelhető akadálymentesítési javaslattal zárult a Pécsi Tudományegyetem és a People First Közhasznú Egyesület-Pécs közös projektje. A kezdeményezés nemcsak az akadályok feltárását segítette, hanem a közösségi felelősségvállalást is erősítette, és megalapozza a PTE akadálymentesítési tervének kidolgozását.

Tovább olvasom »