Dr. Pálffy Géza professzorral, a Lendület Szent Korona Kutatócsoport vezetőjével a Miskolci Akadémiai Bizottság dísztermében tartott előadása után beszélgettünk.
Vona Ildikó/ PannonHírnök: Mitől szent a magyar Szent Korona? Szent birodalmakat ismerünk a történelemből, de koronákra nem szokás ezt a jelzőt használni…
Dr. Pálffy Géza: 1256 a legkorábbi előfordulása, amikor szentnek nevezik. Elsősorban azért, mert a szent magyar királyokhoz kötötték – nevezetesen elsősorban Szent Istvánhoz és Szent Lászlóhoz –, úgy gondolták akkor még, hogy az ő fejükön lehetett. A kutatás ezt azóta árnyalta: a Szent István fejére helyezett, később feltehetően elveszett korona pótlására készülhetett a ma ismert Szent Korona. De a szent királyokhoz való kötődés hagyománya évszázadokon át továbböröklődött, sőt a többi koronázási jelvényt is Szent Istvánhoz kötik, még akkor is, ha ténylegesen biztosan nem volt az övé. 1256 tehát az első fennmaradt forrás, ami viszont jól mutatja: valószínűleg már korábban, évtizedekkel előtte is így nevezhették.
Hány éves ez a korona?
Erre nehéz pontos választ adni, csupán feltételezések vannak. A kutatók többsége úgy véli, egy XI. századi görög és egy valamivel korábbi latin részből áll, de nem tudni pontosan, mikor szerelték össze. Azaz közel ezer évesnek tartható.
Talán idősebb is? Attila hun király koronája lehetett?
Az övé biztosan nem. Sem a sumérokhoz, sem az avarokhoz nem köthető. A görög része bizonyosan bizánci eredetű, a latin feliratos részéről vitatkoznak, az akár Szent István egyik tárgyához is köthető lehet, de ezt jelenleg nem tudjuk. Lehetséges, hogy források hiányában e rejtélyt sohasem fejthetjük meg teljes bizonyossággal.
II. Szilvesztertől kapta Szent István?
Szilveszter pápa küldött Istvánnak koronát, de biztosan nem ezt, legfeljebb ennek egy részét. Ami inkább valószínű, hogy egy másikat küldött. Az a korona elveszett, elkallódott vagy visszaküldték Rómába – itt is különböző elképzelések vannak –, és annak pótlására alkothatták utóbb ezt a koronát.
Hogyan került Magyarországra, ezt tudjuk?
A görög részét tudjuk. Azért ilyen nagy a Szent Korona, mert ez a része majdnem bizonyosan egy királynéi korona volt eredetileg. Rajta van I. Géza király (magyar uralkodó 1074–1077 – a szerk.) portréja és Dukász Mihály bizánci császáré (1071–1078 – a szerk.). A kutatók többsége szerint az utóbbi udvarából érkezett királynéi koronaként Magyarországra, és valamivel később, a XI. vagy legkésőbb XII. században szerelik össze, így alakul ki a mai Szent Korona. Röviden szólva: a Szent Korona – a jelenlegi állapotában – bizonyosan nem lehetett Szent István fején. Ennek ellenére szinte az összes koronázási jelvényünk az ő személyéhez kötődik, mert a Szent István-i magyar államiságot jelképezi. Nagyon jó példa erre a koronázási kard is, amely új vizsgálataink szerint XV. század végi észak-itáliai tárgy, mégis sok évszázadon át Szent István kardjaként tartották számon.
Palást, országalma?
A palást biztosan Szent István korabeli, hiszen 1031-es dátum olvasható rajta, de maga az uralkodó és felesége, Gizella királyné portréja is látható a műkincsen. A koronázási jelvények kollekciójában minden tárgy különleges, noha nem mindegyik Szent István korabeli. A legrégebbi valószínűleg a jogar, még 1000 előttről származik, hegyikristályát a Fátimida-dinasztiához köti a kutatás.
A korona mai formája valószínűleg a XI–XII. században alakult ki. Az országalma Anjou korabeli, a koronázási kard XV. század végi, a koronaláda XVII. századi, és vannak koronázási cipellőink is, amelyekről sokáig úgy tudták, hogy amikor Orsovánál 1849 nyarán elásták a Szent Koronát és a jelvényeket, tönkrementek. De kutatócsoportunk nemrég megtalálta, megvannak a Nemzeti Múzeumban.
Két koronázási cipellő maradt fenn; az egyiket 2016-ban készült koronafilmünk (A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában – a szerk.) is bemutatja, az 1830. őszi pozsonyi koronázáson viselhette az uralkodó (V. Ferdinánd), a másik rosszabb állapotban van, az egy XVI. századi darab. Az orsovai elásáskor négy évig vizes talajban voltak, a textiltárgyak többsége így jelentősen károsodott, de az 1920-as évek végéig megőrizték őket a koronaládában, akkor kerültek a Nemzeti Múzeum raktárába. A II. világháború után még tudták, hogy ott vannak, aztán csaknem elfeledtük. A korona közben Amerikában volt, így a tárgyak külön utakat kezdtek el élni. Éppen az általam vezetett kutatócsoport fedezte fel nemrég újra őket. Jó lenne, ha egyszer minden jelvény ismét együtt lehetne.
Teljesen véletlenül találták meg?
Inkább a szisztematikus kutatásnak és együttműködésnek köszönhetően. Magam a Lendület Szent Korona Kutatócsoportot a Tudományos Akadémián vezetem, ám ennek több kiváló tagja dolgozik a Nemzeti Múzeumban, és nekik köszönhetően kerültek elő újfent a koronázási cipellők.
Zománcképből 19 van a koronán. Miért ilyen sok?
Ez egy specialitás. A görög része egyértelműen bizánci eredetű, ahol a zománcképeknek hagyományosan nagyobb a jelentősége, valószínűleg ahhoz választották ki – mondhatnánk – párban a latin részt. De ezt csak találgatni tudjuk, erről nem mernék merészen nyilatkozni. A Szent Korona legkorábbi ábrázolása ugyanis a XVI. század közepéről – tehát mintegy 500 évvel a keletkezése utánról –, egy Habsburg-családtörténetben maradt fenn, amelyet ma Münchenben őriznek, de eredetileg Augsburgban készült. Azaz sok száz évig nem tudjuk, hogyan is nézett ki a Szent Korona. Képileg dokumentálni csak a XVI. századtól tudjuk, az első részletes leírás pedig XVII. század eleji, amikor Révay Péter koronaőr megírta a korona történetének első összefoglalóját (De Sacrae Coronae Regni Hungariae ortu … – a szerk.). Fontos kiemelni: a magyar Szent Koronát szinte csak koronázásra vették elő – máskor nem –, ám a királynék koronázásakor is szükség volt rá, noha esetükben nem a királyné fejére tették, hanem pusztán a jobb vállukat érintették vele, azt jelezve, hogy a királyné támasza az uralkodónak az ország kormányzásában. Révay koronaőr azon szerencsések közé tartozott, aki többször láthatta, nevezetesen 1608-ban, 1613-ban, 1618-ban és 1622-ben bizonyosan.
Mi a helyzet a problémás képekkel? Dukász Mihályé túl nagy, át van fúrva stb.
Biztos, hogy több lemez cserélt vagy legalábbis utólagosan felszerelt a koronán, de a jelenlegi modern kutatás nem osztja azt a nézetet, hogy II. József cserélgette volna a görög zománcképeket. Erre semmiféle bizonyíték nincs. Ezek valószínűleg már a középkori összeállítást megelőzően történtek. Ám az én kutatócsoportom a korona keletkezésével nem foglalkozik, e területen ugyanis nehéz érdemben újat mondani, fő kutatási témánk a XVI–XX század, amikor viszont már bőséggel állnak rendelkezésünkre írott és egyéb források. Legfőbb nemzeti kincsünk keletkezéséről valójában csak elméletek állíthatók fel, a megismerésnek itt jelenleg komoly határai vannak.
Luxemburgi Erzsébet komornája, Kottanner Jánosné leírta a korona 1440. februári elrablását. Ő lopta el a visegrádi várból, de mennyire tekinthető hitelesnek az emlékirata?
Nagyjából hitelesnek tarható ez a dokumentum, noha persze – mint minden forrást – ezt is kritikával kell kezelni. Érdemes kiemelni: ez a világ egyik legkorábbi női emlékirata. Ma Bécsben őrzik. Egykori tanárom, Mollay Károly neves professzor jelentette meg 1971-ben Bécsben német nyelven, magyar kiadását is ő fordította és tette közzé (A korona elrablása: Kottanner Jánosné emlékirata 1439–1440 – a szerk.), miután visszatért a korona 1978-ban Amerikából.
Gottfried Schwarz 1740-ben szintén elmélkedett a koronáról…
Schwarz egy erdélyi szász származású protestáns történetíró volt. Ő az első, aki felfedezte és kimondta, hogy a Szent Korona biztosan nem lehet Szent Istváné. Ez a korona nem érkezhetett Rómából, ez Bizáncból érkezett, legalábbis egy része bizonyosan. A XVIII. század végén ezt egyre többen megerősítették, a XIX. században pedig már a tudományos kutatás is bizonyította, és napjainkban is többségében így vélik a kutatók.
A nevén kívül mitől különleges még a Szent Korona?
Elsősorban jelentősége és eszmeisége miatt. Nem csak a királyságot jelenti, hanem az országot, a rendi, majd a modern nemzetet, a magyar függetlenséget és államiságot egyaránt jelképezi. Magyarországon kizárólag az lehetett a király, akit a Szent Koronával az esztergomi érsek Székesfehérváron koronáz, miként sokan tudják. Ám új kutatásaink alapján korrigálni kell az érettségi tételt, mert nem csupán Fehérvárott koronáztak magyar uralkodókat.
Szent Istvánt Esztergomban, aztán az 1530-as évekig Székesfehérvárott (ez a második koronázóváros), a harmadik 1563-tól 1830-ig Pozsony volt, sőt a XVII. században tartottak szertartásokat Sopronban, végül 1792-től több ízben Budán is. Tehát öt koronázóváros és hat koronázótemplom volt történelmünkben, hiszen a budai várban két templomot is használtak koronázásra.
Ám változott a koronázó személye is: az esztergomi érsek mellett 1527-ben már Báthory István nádor is koronázott. Ez végül 1687-től vált hagyománnyá. Ettől kezdve minden magyar uralkodó fejére az érsek és a nádor közösen helyezte a koronát, de a szertartás csakis a Szent Koronával lehet törvényes. Változhatott tehát a helyszín, a koronázó személye, a ceremónia lefolyása, de a legfontosabb tárgy, a szent ereklye nem volt mással pótolható.
Hányszor vitték külföldre a koronát?
Legfrissebb vizsgálataink szerint tizenegyszer, és mind a tizenegyszer hazajött. 1205 és 1978 között bő 770 év telt el, s ebből 135 évet volt külföldön. Erről nemrég vaskos tanulmánykötetet publikáltunk (A Szent Korona hazatér – a szerk.), amely örömünkre fél év alatt már két kiadást élt meg.
Hányszor törték fel a koronaládát?
Mai tudomásunk szerint legalább ötször (1638, 1784, 1848, 1849, 1896), ám ezek nagy részét csupán az elmúlt években fedeztük fel. A baleseteket ugyanis a politikai elit – érthetően – igyekezett titokban tartani.
Az abroncs is akkor „reccsent meg”?
A négy keresztpántból jelenleg három törött. Azért nem fogjuk ezt pontosan tudni, mert nem rekonstruálható, hány még nem ismert balesete volt a koronának (feltörés, leesés stb. következtében). Mai ismereteink szerint nagy valószínűséggel az 1638. februári ládafeltöréskor ferdülhetett el a kereszt, és ekkor akár az abroncsok egy része is sérülhetett. De mi van, ha még volt három hasonló baki, amiről jelenleg nem tudunk?
Ön hogyan került kapcsolatba a koronával?
Veszprémi születésű vagyok, amely a Királynék városa. A másik meghatározó inspiráció az volt, hogy a 2000-es évek elején a müncheni Bajor Állami Levéltárban kezembe került 1527-ből az utolsó Székesfehérváron tartott magyar királykoronázás lakomájának ülésrendje (I. Ferdinándé). A koronázási díszebéd a szertartás elfeledett utolsó része, és ennek köszönhetően kezdtem el a ceremóniát alaposabban kutatni. Utána adódott egy páratlan lehetőség, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kiemelt projekteket támogatott.
2012-ben sikerült elnyerni a Lendület-kutatói programot, és immár bő hat éve kutathatjuk a Szent Korona és a koronázások históriáját, elsősorban a XVI. századtól kezdve. Két esetben tettünk eddig kivételt: a koronázási érmek kapcsán, hiszen a késő középkorból csupán néhány maradt fenn, illetve legújabban nemzeti kincsünk külföldi útjainak feltérképezésekor, mivel nem szerettem volna kihagyni a középkori kalandokat.
A Szent Korona hazatér című könyvünk 1205 és 1978 között foglalja össze a történéseket, a legtöbb újdonsággal a XVI–XIX. századra vonatkozóan, hiszen ezt az időszakot korábban nem tárták fel szisztematikusan. E korszakból új ábrázolások, új nemzeti kincsek (pl. a legkorábbi koronázási zászló 1618-ból), a koronázási jelvények új leltárai kerültek elő, amelyeket kutatócsoportunk említett filmje is bemutat. Külföldön szintén komoly érdeklődéssel követik munkánkat; eddig 21 önálló kiadványunk jelent meg 13 nyelven. Koronafilmünk nyolcnyelvű DVD-je pedig nemrég látott napvilágot, s eljutott Magyarország minden középiskolájába is. Mindez felemelő érzés egy kutató számára, hiszen nem dolgoztunk hiába.
(Nyitókép: MTI/ Ráfael Csaba)
Életrajz: Prof. Dr. Pálffy Géza 1971. február 9-én született Veszprémben. A Magyar Kultúra Lovagja és a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetettje. Diplomáit – több éves török szakon folytatott tanulmányok mellett – történelem (1994) és levéltár szakon (1995) szerezte. 1992-ben a XXI. OTDK Humán Tudományok és Hadtudományi szekcióiban kiemelt I. helyezést ért el, 1993-ban pedig megkapta a Pro Scientia érmet. 1994. szeptember 1-jétől az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Történettudományi Intézetében (TTI) dolgozik tudományos tanácsadóként. Ugyanitt 2012 júliusától ellátja az MTA BTK TTI Szent Korona Kutatócsoport vezetését.
(A cikk forrása: PannonHírnök archívum – A megjelenés első dátuma: 2019. május 8.)
