Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Pünkösdre gótikus szobrok érkeztek Miskolcra

Az áhítat pillanatai. A kassai Kelet Szlovákia múzeum kincseiből összeállított tárlat nyílt a Miskolci Galériában.
Szent Katalin

Az ünnephez kapcsolódva nyílt kiállítás a kassai Kelet-Szlovákiai Múzeum kincseiből a Miskolci Galériában. 35 gótikus és barokk stílusú műtárgy érkezett, s az egykori Szepes, Sáros, Abaúj, Zemplén vármegye területéről származik mind.

 

Madonna az 1300-as évekből

 

Igazi kuriózumnak számítanak a június 6-án bemutatott, fából készült szobrok. Közülük a legidősebb majd 700 éves. Kassán kívül ritkán látható ez a faragott anyag, hiszen a műkincsek sérülésmentes szállítása, tárolása rendkívüli odafigyelést igényel. Önálló tárlat keretében most először tekinthetők meg Magyarországon.

A Kelet-Szlovákiai Múzeum gazdag gótikus és barokk szoborgyűjteményéből összeállított válogatásban ezúttal nagy hangsúlyt kapnak a Madonna-ábrázolások és a keresztény életideált megtestesítő szentek ábrázolásai.

A négy evangélista szobra (szemben a falon) és Péter apostol (jobbra elől)

 

A félalakos szentek feltehetőleg oltárdíszek voltak, s a központi oltár alsó részét díszíthették. A figurákra jellemző a mozgás, a gesztusok hangsúlyozása. Jól megfigyelhető egyéni arckifejezésük, vaskos kezeiken lévő vékony ujjaik, valamint testük excentrikus elhajlása. Dionys Reismayer német származású, Lőcsén letelepedett faragómester készített ilyeneket 1745 után.

A négy evangélista egészalakos szobra eredetileg az oltár felső részén, a felhőkön foglalt helyet. Egy szepességi faragóműhelyben készültek, majd Eperjesről kerültek át a kassai múzeumba.

 

Két jezsuita szerzetes 1676-ból

 

Az áhítat pillanatai címet viselő tárlat július végéig tekinthető meg a Miskolci Galériában.

(Fotók: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

További cikkek