Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Heves zivatar okozott áradásokat Belgrádban

tűzoltóság megállás nélkül bevetésen volt. Elárasztott épületekből tizenkét embert menekítettek ki.

Heves zivatar okozott vasárnap este áradásokat Belgrádban.

Sajtójelentések szerint egy óra alatt annyi csapadék esett, mint rendesen egy hónap során szokott. A víztömegek a belvárosban és a külterületeken is közlekedési káoszhoz vezettek. A villamosjáratok teljességgel leálltak, a Belgrádon átvezető autópályát pedig az árvíz miatt le kellett zárni – közölte a Blic című helyi lap. A szerb fővárosba vezető bekötőutakon is komoly torlódások voltak. Autók százai várakoztak a lezárt utakon. Sokan ugyanis a hétvégi kirándulásokból tartottak haza, mikor az ítéletidő lecsapott.

A tűzoltóság megállás nélkül bevetésen volt. Elárasztott épületekből tizenkét embert menekítettek ki – tette hozzá a B92 televízió. A zuhogó eső ellenére megtartották a férfi vízilabda világliga nyolccsapatos belgrádi szuperdöntőjét. A nézők többsége esernyők és műanyag ponyvák alatt követték végig a házigazda szerb válogatott győzelmét a nyitott Tasmajdan Uszodában.

A címlapfotó illusztráció.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek