Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Jövőre 20 milliárd forint jut nyugdíjprémiumra

Rétvári Bence azt hangsúlyozta, hogy a fejlesztések mellett a béremelések is tovább folytatódnak az egészségügyben.

Az ellenzéki híresztelésekkel ellentétben a 2020-as költségvetésben az oktatásra és az egészségügyre is több pénz jut 2010-hez képest – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence hozzátette: a családok támogatására 2228 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben, ez tavalyhoz képest 224 milliárddal több és közel két és félszer akkora összeg, mint 2010-ben volt.

Az államtitkár ezt óriási előrelépésnek nevezte, jelezve, a 80-as évek óta a mindenkori magyar kormány legnagyobb feladata a csökkenő népesedés megfordítása.

Kiemelte: a nyugdíjakra is több pénz jut a 2020-as költségvetésben. Az Orbán-kormány 2010-es felállása előtt csak csökkentek a nyugdíjak, de végre a magyar gazdaság olyan állapotba került, hogy az idősek nyugdíjprémiumot kaphatnak.

A 2020-as költségvetésben 20 milliárd forint szerepel nyugdíjprémiumra – ismertette.

Mint mondta, az oktatásra fordítandó többlet révén 2020-tól minden köznevelésben tanuló diák ingyen kap tankönyvet. Hozzátette: a pedagógusok bérére 2010-hez képest 350 milliárd forinttal fordítanak többet, így az iskolaigazgatók és a fokozatot szerzett tanárok bére is emelkedni fog.

Az egészségügyre 770 milliárd forinttal jut több mint 2010-ben, vagyis a szektorra az egy főre jutó GDP 1,8 százaléka jut a költségvetés alapján – közölte a parlamenti államtitkár.

Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt hangsúlyozta, hogy a fejlesztések mellett a béremelések is tovább folytatódnak az egészségügyben: 2020-ban 82 milliárdot fognak béremelésekre fordítani, így az ápolók bére 2020 januárjában 14, novemberben pedig 20 százalékkal nő majd.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek