Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Magyar oktatási módszer hódít a világban

Gyors sikerélmények után maguk a tanulók kezdenek el érdeklődni a bonyolultabb megoldások – programnyelvek – iránt.

Ami annak idején nekünk egy tetris volt, az egy mai kisgyereknek már a tablet vagy az okostelefon.

Egyesek pedig nem elégednek meg a felhasználói szintű alkalmazással, és elkezdenek programozni. Így született meg néhány magyar fejében egy programozói képzési rendszer kisiskolásoknak, és így indult világhódító útjára.

A hazai módszer lényege, hogy a tananyag pontosan igazodik a tanulók életkorához, tudásszintjéhez, sőt érdeklődési köréhez is. A felületet a legkönnyebben úgy képzelhetjük el, mint valami virtuális legót, amiből maga a gyerek rakja össze magának, amit szeretne: a gyerekek első programjai színes, digitális építőkockákból születnek, amivel már a legelső órákon saját játékokat képesek fejleszteni. Így gyorsan elsajátítják a programozáshoz szükséges gondolkodásmódot, nincs szükség hosszas elméleti oktatásra.

A gyors sikerélmények után maguk a tanulók kezdenek el érdeklődni a bonyolultabb megoldások – programnyelvek – iránt, ahol még szebb 3D animációkat, még izgalmasabb játékokat, vagy menőbb robotokat tudnak lefejleszteni. Természetesen a sikerélményeken túl a hibák megélésének pozitív módját is megtanulhatják a gyerekek, a pedagógiának így része az is, hogy minden hibából megoldandó feladatok szülessenek. Ebben a folyamatban a tanulók túllendülnek a különböző akadályokon, kitartóbbá válnak, nő az önbizalmuk, javul a problémamegoldó képességük és a kreativitásuk is fejlődik.

A cikk folytatásáért kattintson IDE!

 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek