Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Augusztus 20. – Benkő: a béke megőrzésére erős honvédségre van szükség

Idén a Parlament előtti Kossuth téren csaknem 140-en tették le katonai esküjüket.

A béke és a biztonság megőrzésére Magyarországnak erős honvédségre van szüksége – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az augusztus 20-ai katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében, kedden Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Benkő Tibor felidézte, a történelem folyamán megtapasztalhattuk, hogy a béke és a biztonság rendkívül törékeny dolog. Azt, valamint a több mint ezer éves államiság értékeit mindig óvni és védeni kell.

Hozzátette: ehhez jól felszerelt, korszerű, a 21. század kihívásait kezelni képes technikai eszközök és jól kiképzett katonák kellenek.

Azt mondta: a kormány azért indította el a honvédelmi és haderőfejlesztési programot, hogy ezen feladatoknak maradéktalanul meg tudjon felelni. A sikerhez mindenki támogatására szükség van, “csak közösen tudunk célt érni” – fogalmazott.

A miniszter kiemelte: a katonáktól azt várja, hogy emeljék magasra Magyarország lobogóját, hogy minél többen, akik felelősséget éreznek Magyarországért és a magyar emberekért, felsorakozhassanak alatta.

A miniszter az esküt tevő honvédtisztjelöltektől azt kérte, legyenek büszkék arra, hogy a honvéd nevet viselhetik, legyenek mindig méltók a szolgálatra, mutassanak példát a haza iránti hűségből, szeretetből és bajtársiasságból. Ha pedig a helyzet azt kívánja, kövessék elődeik példáját, és küzdjenek Magyarország, a magyar emberek békéjéért és szabadságáért.

A katonák vállalják, Magyarország értékeit, érdekeit, hazájukat, szeretteiket, ha a helyzet azt kívánja életük feláldozásával is megvédik – fejtette ki a miniszter, kiemelve: egyedülálló eskü ez, ahol az ember a legdrágább dolgot, életét ajánlja a nemzet szolgálatába.

Mutassanak példát a beosztott katonák előtt is, álljanak a küldetések élén, legyenek, akarjanak példaképek lenni – mondta a miniszter.

Benkő Tibor kiemelte: a katonák életre szóló esküt tesznek. Azt kérte, az esküben elhangzó magasztos gondolatokat soha, egy pillanatra se feledjék el.

Idén a Parlament előtti Kossuth téren csaknem 140-en tették le katonai esküjüket. A honvédtisztjelöltek – folytatva a 2011-ben újraindított ludovikás hagyományt – fogadalmukat kardrántással, “a hazáért mindhalálig!” felkiáltással erősítették meg.

A tisztavatás után csaknem egyórás légi parádét tartanak a Magyar Honvédség repülői, helikopterei részvételével.

 

Budapest, 2019. augusztus 19.
A Magyar Honvédség JAS 39 Gripen típusú vadászgépei a Parlament felett a nemzeti ünnep alkalmából tartott légi parádén 2019. augusztus 20-án.
MTI/Koszticsák Szilárd
MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek