Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Közel kétmilliárdból újul meg a Söréd és Bicske közötti út egy szakasza

Az útszakasz felújítása során a megsüllyedt pályaszerkezetet cserélik, a meglévő burkolat profilmarását követően új aszfaltburkolatot terítenek az útra.

Megújul a Sörédet Bicskével összekötő, 8126-os jelű út mintegy 13,6 kilométeres szakasza, a  felújítás 1,8 milliárd forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatásból valósul meg – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.

Közleményükben jelezték, hogy a Fejér megyei út kivitelezési munkái már folyamatban vannak, a közbeszerzési eljáráson kiválasztott kivitelezőnek előreláthatóan 150 napot vesz majd igénybe a teljesítés.

Az útszakasz felújítása során a megsüllyedt pályaszerkezetet cserélik, a meglévő burkolat profilmarását követően új aszfaltburkolatot terítenek az útra, az árkokat tisztítják, átereszeket építenek, hidakat újítanak fel, valamint forgalomlassító szigeteket és autóbusz megállóhelyeket alakítanak ki.

A Magyar Közút emlékeztetett arra, hogy a Terület- és településfejlesztési operatív program keretében 2018-ban országosan több mint 526 kilométernyi négy- és ötszámjegyű mellékút felújítása indult el, ebből Fejér megyében több mint 54,6 kilométernyi út felújítása valósulhat meg.

 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek