Pannonhírnök

Hiteles hírek. Maradandó értékek.

Gyopáros: a Magyar falu program minden eleme nagyon jól halad

A helyi életminőséget javító, a helyi szolgáltatásokat fejlesztő programelemre több tízmilliárd forintnyi értékben 11 ezer pályázat érkezett be és 4500 pályázatot hirdettek ki nyertesként - közölte.
Magyar Falu Program logó

A decemberben első évét záró Magyar falu program minden eleme nagyon jól halad – értékelt a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Gyopáros Alpár ismertette: idén 430 kilométernyi három, négy, illetve öt számjegyű út újulhat meg, a július elsejétől igényelhető falusi csok pályázóitól az első három hónapban 14 milliárd forintnyi igényt fogadtak be a közvetítő pénzintézetek.
A helyi életminőséget javító, a helyi szolgáltatásokat fejlesztő programelemre több tízmilliárd forintnyi értékben 11 ezer pályázat érkezett be és 4500 pályázatot hirdettek ki nyertesként – közölte. Hozzátette, az életminőség javítása nagy mértékben hozzájárul a falvak népességcsökkenésének megállításához.
Hangsúlyozta azt is, hogy több mint 1500 kistelepülési pályázat kapott összesen mintegy 12 milliárd forintot a közelmúltban a Magyar falu program öt pályázati kiírása keretében. A program jól halad, egyszerű az eljárás, gyors a kifizetés, a visszajelzések pozitívak – összegzett.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek
Mocsári teknősök a vízparton

Mocsári teknősök védelme a Hanságban

A mocsári teknős hazánk egyetlen őshonos teknősfaja, fennmaradását az élőhelyek eltűnése és feldarabolódása, a száraz időszakok és a közúti forgalom is veszélyezteti. A Hanságban védőrácsokkal óvják fészkeit a ragadozóktól.

Tovább olvasom »
Mozgássérült séta

Akadályokból megoldások – sikeres a PTE és a People First projektje

Az egyetemi polgárok aktív részvételével, több mint ötven értékelhető akadálymentesítési javaslattal zárult a Pécsi Tudományegyetem és a People First Közhasznú Egyesület-Pécs közös projektje. A kezdeményezés nemcsak az akadályok feltárását segítette, hanem a közösségi felelősségvállalást is erősítette, és megalapozza a PTE akadálymentesítési tervének kidolgozását.

Tovább olvasom »