Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Karácsonykor még több hal kerülhet a tányérra: tavalyi áron kínálják a piacok

A vásárlók 6-10 százalékkal olcsóbban kapják meg a halat, miután az inflációt és az egyéb áremelkedések nyűgeit a halászok viselik.

Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője elmondta, hogy idén új feldolgozott termékekkel, de a tavalyi árakkal készülnek a halászok a karácsonyi forgalomra.

Jelentősen növelnék a közvetlen értékesítést is a tógazdaságok, mivel így könnyebben tarthatják az alacsonyabb fogyasztói árakat, de a termelők jövedelmezősége is megmarad – írja az Infostart.

Kicsit mindig jobb a karácsonyi rendelés, mint az előző évi, köszönhetően annak is, hogy az emberek egyre inkább rájönnek, nemcsak a karácsony miatt, hanem az egészségük miatt is fontos a halfogyasztás – mondta Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője.

Ahogy a portál írja, a hazai haltermés bőséges, így a piacokon minden fajtából bőséges kínálat várható. De azért akad pár újdonság is a felhozatalban, mint például a pecsenyeharcsa vagy a magyar szürkeharcsa. A legismertebb és sokak által keresett halakból, mint a süllő gyengébb, míg pisztrángból, tokhalakból és pontyból bőséges és folyamatos a választék. Ahogy a szakember említi, a 1,5-2 kilósoktól az egészen nagy, 3,5-4 kilós példányokig minden méretben megtalálhatjuk a számunkra megfelelő halat.

Ami a legfontosabb, hogy nem fognak emelkedni az árak. Ez azt jelenti, hogy a vásárlók 6-10 százalékkal olcsóbban kapják meg a halat, miután az inflációt és az egyéb áremelkedések nyűgeit a halászok viselik, köszönhetően a bőséges keresletnek és a halfogyasztás évközbeni fogyasztásának népszerűsítésére vonatkozó szándéknak – emelte ki Lévai Ferenc, majd hozzátette, szeretnék, ha Magyarországon is emelkedne a halfogyasztás, és nemcsak az ünnep hala lenne ponty, hanem az is ünnep lenne, amikor halat fogyasztunk. Új kezdeményezésük a halpéntek, ami halfogyasztásra ösztönözné a lakosságot.

A címlapfotó illusztráció.

További cikkek