Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

MÁV-Start: 2020 végére felújítják mind a tíz Talent motorvonatot

A tíz felújított Talent motorvonatból négyre lesz szükség a bécsi közlekedésben, a többi pedig Flirt motorvonatokat tud majd kiváltani a Győr-Hegyeshalom vonalon .

A tervek szerint 2020 végéig mind a tíz Talent motorvonat felújítása megtörténik – közölte Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója pénteki székesfehérvári sajtótájékoztatóján.

A MÁV-Start, a MÁV Vagon és az ÖBB az idén áprilisban kötött két évre szóló szerződést a Győr és Bécs közötti eurégiós közlekedésben használt tíz Talent motorvonat nagyjavítására, mely a teljes flottára vonatkozóan várhatóan ötmilliárd forintba kerül majd.

Kerékgyártó József emlékeztetett: a felújítás előtt a Talent motorvonatok 30-40 százalékos üzembentartással tudtak közlekedni, ami már veszélyeztette, hogy a Győr-Bécs vonalon szolgáltatni tudjon a vasúttársaság.

 

A vezérigazgató a járművek műszaki és utaskomfort-javító felújításai közt említette az új külső designt, a wifi szolgáltatást, valamint a szoftverfrissítéseket például az utastájékoztatásban vagy a fékberendezés működtetésében. Emellett megújult az üléskárpit és a folyosó burkolata is.

 

A felújítás főként magyar beszállítók bevonásával történt – emelte ki.

A tíz felújított Talent motorvonatból négyre lesz szükség a bécsi közlekedésben, a többi pedig Flirt motorvonatokat tud majd kiváltani a Győr-Hegyeshalom vonalon – tette hozzá Kerékgyártó József. Az itt felszabaduló Flirt vonatoknak és a KISS emeletes motorvonatoknak köszönhetően a vezérigazgató szerint Budapest elővárosi közlekedésében 2022-re száz százalékban modern szerelvények járnak majd.

Kerékgyártó József arról is beszélt: a felújítás mellett a későbbiekben a Talent motorvonatok karbantartási feltételeit is biztosítják, hogy a járművek hosszútávon fenntartható módon, 80-90 százalékos üzembentartási aránnyal álljanak az utazók rendelkezésére.

Krisztián Árpád, a MÁV Vagon Kft. ügyvezetője elmondta: társaságuk nem csak a Talent motorvonatok felújításában, hanem az IC+ kocsik gyártásában is részt vesz, közel kétezer alkatrészt gyártanak ezekhez.

Közölte azt is: terveik közt szerepel egy olyan multifunkcionális csarnok tervezése és megépítése, amely speciálisan járműkarbantartásra lesz alkalmas és várakozásaik szerint 2022-re készülhet el.

További cikkek