Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Opten: a középgeneráció uralja a belföldi cégeket

Az idősebbek szerepe főképp a nagyobb cégek irányításában jelentős.

A belföldi cégeket az 1960 és 1979 között született nemzedék, az X generáció uralja, a második hely azonban hamarosan már nem az idősebbeké, hanem a fiatalabbaké lesz – derül ki az Opten összesítéséből.

A céginformációs társaság adatai alapján az X-eseké a legnagyobb rész a cégtulajdonosok, és a cégjegyzésre jogosultak között, de már túljutottak a csúcspontjukon. A második legnépesebb csoport azonban még nem az utánuk következő Y-generációé, hiszen az 1960 előtt született Baby Boom nemzedék még aktívan foglalkozik céges ügyekkel. A Opten céginformációs szakértője, Pertics Richárd úgy látja, hogy a nyugdíjas vagy ahhoz közelítő generáció még nem tudja, vagy nem meri továbbadni a teendőket.

Az idősebbek szerepe főképp a nagyobb cégek irányításában jelentős, 100 millió forint árbevétel fölött még majdnem annyian vannak, mint az X-generáció tagjai. Az 1980 utániak azonban a cégjegyzésre jogosultak között már mostanában a második helyre kerülhetnek, és a cégtulajdonosok sorában is csak pár évet kell várni erre – írták.
A közlemény kitért a cégalapítók életkori megoszlására is, mivel közöttük az 1980 előtti és utáni nemzedék csaknem azonos arányban van jelen, és már megjelent az ezredforduló nemzedéke is. Az 1960 előttiek ebből a kategóriából már szinte teljesen kiszorultak.

Az Opten az életkori összesítés jelentőségét a nemzedékek eltérő vezetői magatartásával magyarázza. Mindegyikük más körülmények között nőtt fel, más tapasztalatokat szerzett, és ez a vállalatok szervezeti kultúráját is meghatározza – olvasható a közleményben.

(A fotó illusztráció)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek