Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

A koronavírus-járványt a turizmus szenvedni meg

Az euró bevezetéséről kifejtette: egyelőre nincs ok arra, hogy Magyarország kapkodjon.

A kormány 2020-ra plusz 3,7 százalék és mínusz 0,3 százalék közötti növekedési forgatókönyvekkel számol, attól függően, hogy a koronavírus-járvány világgazdaságra kifejtett hatása – annak mélysége, elhúzódása – milyen lesz.

Mondta a pénzügyminiszter kedden az Inforádió Aréna című műsorában. Varga Mihály szerint a legrosszabb variációt is meg kell vizsgálni.

Elmondta: 2019 tavaszán, amikor a 2020-as költségvetést megtervezték, 4 százalék körüli gazdasági növekedéssel számoltak, és ahhoz igazították a költségvetés bevételi és kiadási oldalát. A költségvetésben 1 százalékos hiányt és 1 százalékos – 480-490 milliárd forintos – tartalékot terveztek.

A tartalékból az elmúlt hónapokban ugyan már költöttek, de még mindig van egy nagyobb összeg arra, hogy a vis maior helyzetekben segíteni tudjanak. Ha azonban a válság nagyon mély, nagyon sok ágazatot érintő lesz, ez a tartalék is kevésnek bizonyulhat. A kormány azt várja, hogy a vállalkozások mondják meg, az egyes ágazatokat hogyan érinti a válság, hogy célzott intézkedéseket tudjanak tenni – ismertette a miniszter.

A tárcavezető elmondta, hogy már láthatók a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, a szállodaiparban a 40-50 százalékos foglaláslemondás sem ritka, nemcsak a kínai, hanem az európai vendégek is elmaradnak. A turisztikai és a vendéglátószektor ezt nagyon meg fogja szenvedni, úgy vélte, jó eredmény lesz, ha nullszaldóra ki tudnak jönni.

Elmondása szerint figyelemmel kísérik, hogy más országokban hogyan kezelik a vírus gazdasági hatásait. Úgy látják, eddig csak azokat az eszközöket élesítették, amelyekkel a vállalkozói csődöket el lehet kerülni.

A minisztériumban több lépcsőben gondolkodnak, vizsgálják, milyen lépéseket kell tenni abban az esetben, ha a vírus csak gazdasági lassulást, és milyet, ha nagyon mély válságot okoz. A gazdálkodók valós igényére kell reagálni, és megvédeni az elmúlt tíz eredményeit – hangsúlyozta a miniszter.

Beszélt arról is, hogy a válság egyes esetekben megnehezítheti a lakossági hitelek törlesztését. Az új hitel felvételét tervezőknek maximális óvatosságot javasolt a miniszter.

Varga Mihály szerint a Pénzügyminisztériumban rendelkeznek azzal a tájékozottsággal és tapasztalattal, ami egy ilyen helyzetben az azonnali, sürgős lépések megtételéhez szükséges. Hangsúlyozta: a magyar kormányban megvan az a képesség, hogy gyorsan, szinte akciószinten tud reagálni a felmerülő helyzetekre. Példaként a tavaly elindított gazdaságvédelmi akciótervet említette, amelynek lépései részben már hatottak, miközben máshol még most terveznek hasonló lépéseket. Hozzátette, igazán hatékony az lenne, ha az uniós országok közös lépéseket is tennének, az Ecofin jövő heti ülésén erről biztosan szó esik majd.

Arra a kérdésre, hogy a bejelentett 8 milliárd forinton túl számíthat-e az egészségügy további forrásokra, azt mondta, ezt a helyzet fogja alakítani. A legutóbbi hírek alapján az egészségügyi rendszer képes arra, hogy a legnehezebb helyzetre is felkészüljön. Az egészségügyi rendszer működésének a biztosítása nem pénzügyi kérdés – hangsúlyozta -, a tartalékban van arra a pénz, hogy megerősítsék az ellátó rendszert, ha a járvány kiterjedése, mélysége nagyobb lesz annál, mint amire számítottak.

Elmondta: már megkezdődött a jövő évi költségvetés tervezése kormányzati, tárcaszinten. A miniszter nem tartja szükségesnek, hogy újra ősszel fogadja el a parlament a költségvetést. Az előző években már tavasszal aránylag nagy biztonsággal sikerült megtervezni a következő évi költségvetést. Nagyobb tartalékot kell képezni, emellett a gazdaság mindig biztosít annyi mozgásteret, hogy az év közben felmerült többletbevételekből vagy átcsoportosításokból rendkívüli kiadásokat is meg lehessen oldani – fejtette ki. Ha nagyon bizonytalan lenne a helyzet, fel lehet tenni a kérdést, érdemes-e május-júniusban nekifutni a költségvetésnek, de egyelőre nincs olyan szempont, ami miatt el kellene halasztani – mondta.

A miniszter beszélt arról is, hogy azokat a lépéseket kell mérlegelni, amelyek hozzá tudnak segíteni ahhoz, hogy a változó világban stabilizálni tudják a gazdaság növekedését, és mindig az unió átlagos növekedési szintje felett tudják tartani. Az a cél, hogy 2030-ra Magyarország elérje az EU átlagos gazdasági fejlettségének 85-90 százalékát.

Varga Mihály megerősítette, hogy a helyi iparűzési adó (hipa) ügyében még nincs döntés, hatásvizsgálat zajlik. A tranzakciós adó megszüntetését firtató kérdésre azt mondta, a kormánynak a költségvetés elkészítésekor kell mérlegelnie, mely adóintézkedések a leghatékonyabbak.

Az euró bevezetéséről kifejtette: egyelőre nincs ok arra, hogy Magyarország kapkodjon. Hasonlóan Lengyelországhoz vagy Csehországhoz, úgy látják, hogy a nemzeti valuták rugalmassága alkalmasabbá teszi az országot arra, hogy gyors reakciókat tudjon adni a világgazdaság vagy az európai gazdaság változására – mondta Varga Mihály.

MTI

A nyitókép illusztráció.

További cikkek