Nagy fába vágta a fejszéjét a Tancsapda, amikor múlt pénteken este online koncertet adott a Debrecen TV stúdiójából. KRITIKA a március 20-i koncertről.
Európai turnéját kellett megszakítani a zenekarnak a koronavírus kapcsán elrendelt intézkedések miatt, így március 20-án – Eindhoven helyett – Debrecenből, a városi televízió stúdiójából örvendeztették meg rajongóikat egy „zártkapus” online koncerttel, amit a YouTube-on keresztül mindenki egyenes adásban követhetett. Jól mutatja a feladat nehézségét, hogy eredetileg a Roncsbár nevű szórakozóhelyen akartak zenélni, de arról le kellett mondaniuk a vendéglátóegységekre vonatkozó korlátozás bevezetése után. Ekkor ajánlották fel a Debrecen TV munkatársai a saját stúdiójukat és technikájukat. Már az előkészületek is megfeszített munkát igényeltek, hiszen hat kamerával történt a közvetítés, és a termet is át kellett alakítani, hogy mégiscsak legyen benne valami színpadszerű, ahol a zenészek szabadon mozoghatnak. A Tankcsapdás srácok előzetesen azt ígérték: a tőlük megszokott minőségben, egy igen színvonalas koncertet hallhat a közönség.
Nos, a hangzás valóban a megszokott volt, de a körülmények nem. Még kritikaírás tekintetében sem, ugyanis technikailag rá kellett készülnöm a produkcióra: azaz kiválasztani az otthoni fül- és fejhallgatóim közül a legtökéletesebbet, amin a basszus is megfelelő minőségben jön. Különben milyen alapon kritizálhatnám Lukács László, Sidlovics Gábor és Fejes Tamás teljesítményét, ha nem hallom őket rendesen? Miután megoldottam a technikai részt, már csak azon kellett izgulni, hogy az internetes közvetítéskor legyen hang, ne akadozzon a kép és – a nagy érdeklődés miatt – nehogy lefagyjon a rendszer. Felvezetésként a zenekar egy rövid beszélgetéssel jelentkezett élőben a Facebookon, majd ezt követően szerencsésen elindult a koncert a YouTube-on. Örömmel állapítottam meg: minden feltétel megvan egy sikeres produkcióhoz.
Lukács László, frontemberként a szokásos fellépő öltözékében, piros fejpánttal és – mint mindig – frissen mosott hajjal lépett ki a képzeletbeli színpadra. Sidlovics Gábor „Sidi” fekete-fehér színkombinációra épülő rockos megjelenést választott, míg Fejes Tamás sportos ruházata egyszerre volt kényelmes, praktikus és vagány.
Már a kezdést nagy érdeklődés kísérte a rajongók részéről, a nézettségi adatok pedig folyamatosan emelkedtek. Az utolsó dal elején 24.492 főt mutatott a számláló. A záporozó hozzászólásokból tudtuk meg, hogy hazánkon kívül a világ számos városában követik az eseményt: Barcelonától kezdve, Londonon át, Los Angelesig. Sokan dalt kértek, véleményt írtak, de akadt néhány „vicces” fickó is, akiktől olyan kommentek érkeztek, mint: „Szekrénysor eladó”, „WC papírt veszek”, „Liszt, cukor eladó, házhoz szállítást vállalunk” stb.
Színpadról – a szó klasszikus értelmében – nem beszélhetünk, de ügyesen kialakította a teret előzetesen a stáb. Még egy kis díszlet is helyet kapott a dobfelszerelés körül. A háttérvásznon Tankcsapda feliratot és rajzolt grafikát, míg a dobok két oldalán egy-egy kisebb posztert, illetve az együttes logóját láttuk. Ennyi díszlet elég is. Ezúttal nem volt LED fal, videóbejátszás, lánggép, tűzcsóva, viszont remek világítás igen; kék, zöld, piros, fehér, sárga reflektorok, lámpasorok szolgáltatták a hangulatkeltő fényeket. Nagy dicséret illeti az operatőröket és a háttérstábot, a rendező pedig kiváló tempóban váltogatta a hat kamera által mutatott képeket. Mivel a zenekar és a közönség közti interakció most hiányzott, kifejezetten jó megoldásnak tartom, hogy Burai Árpád, a Campus Rádió műsorvezetője koncert közben kétszer bejött, és a nézők által írásban elküldött kérdéseket tolmácsolta a tagok felé, akik a tőlük megszokott stílusban, humoros válaszokat adtak. A számokat összekötő prózai részekben szintén sokat viccelődtek, persze azért komoly gondolatok is elhangzottak. Lukács László kérte a rajongókat, hogy maradjanak otthon, ne vegyék félvállról a koronavírust, figyeljenek oda jobban a rokonaikra, szomszédjaikra, és segítsenek annak, akinek szüksége van rá.
Tizenhét dal hangzott el a közel másfél órás koncerten. Olyan slágerek garantálták a remek hangulatot, mint: Gyűrd össze a lepedőt, Szevasz Öcsém, Alföldi gyerek, Hatalom nélküli rend, Liliput Hollywood, Egyedül a világ ellen, Nincsenek szavak, Koponyák és csontvázak, Legyen az ördögé, Baj van, A világ posztol, Mennyország tourist, A civilizáció vége, A Rock & Roll rugója, Be vagyok rúgva, Legjobb méreg, Itt vannak a tankok. Ráadásszámot ezúttal nem adott az együtes.
Egyik legszórakoztatóbb része volt a koncertnek, amikor belekezdtek a Hatalom nélküli rend című dalukba, és egyszercsak eltűnt a szólógitár. A trióból Tankcsapda duó lett: Lukács és Fejes játszott tovább, de közben oldalra nézegettek, hogy „mikor jössz már Sidi?” Összesen harminc másodpercig tartott a dolog, de sok minden kiderült belőle. Végre hallottuk Lukács gitárszólamát, és Fejes dobolása is jobban érvényesült. Egy kritikus egyszer azt mondta róla, hogy fantáziátlanul dobol. Ez nem igaz, Fejes Tamás nagyszerű zenész. Pont ez a fantáziátlannak nevezett játék garantálja a két gitárosnak a gyors visszatalálást, ha dal közben valahol szétcsúsznának. Ráadásul hatalmas tűzzel, szenvedéllyel dobol, ami nem hátrány egy rockzenekarban.
Sidlovics Gábor „Sidi” többször okozott kellemes meglepetést, ugyanis rengeteget fejlődött technikailag az utóbbi időben. A live stream koncerten olyan briliáns futamokat hallottunk tőle, amelyekben gyönyörűen ki voltak játszva a hangok. Noha gyors tempónál megtehetné, hogy „kormoz”, inkább az aprólékos kidolgozást választotta. Senkit ne tévesszen meg ez a neandervölgyi külső, hármuk közül ő a legérzékenyebb zeneileg. Ezt egyébként a Körszínpados Aréna Turné akusztikus blokkjában már sokszor bizonyította. Szívesen hallanék tőle improvizációkat például olyan formában, hogy Lukács Laci basszuson elindít egy dallamot, amire Sidi szólógitáron készít 2-3 perces variációt. Persze lehetne oda-vissza is. Feldobná a koncertek hangulatát, amikor a basszus- és a szólógitár „beszélget”.
Valamennyi elhangzott dalról külön-külön tudnék írni, de inkább azt szeretném kiemelni, ami egészen különlegesre sikeredett. A Koponyák és csontvázak című több volt, mint egyszerű koncertszám. Itt ugyanis a zene, a szöveg, az előadásmód, a fények, a díszletként szolgáló koponyákat ábrázoló képek mind-mind kiegészítették egymást, Lukács pedig olyan átéléssel jelenítette meg ezt az apokaliptikus látomást, hogy szinte ő maga is belehalt. Annyira hitelesen tudta megrajzolni a kozmikus méretű pusztulást – amiről énekelt –, hogy közben zenés színházat varázsolt a stúdióból.
Összességében egy nagyon jól sikerült koncertet láttunk, ügyesen összeállított műsorral, profi minőségben közvetített képpel, hanggal. A zenekar, az operatőrök és a stáb tagjai tényleg minden tőlük telhetőt megtettek, az időnként előforduló váratlan problémákat is gyorsan megoldották. Ami nem tetszett – de azt semmilyen koncerten, színházi előadásban nem szeretem –, az a trágár beszéd. Viszont annyi szép dolgot láttam, hallottam ezen az estén az internetkapcsolat és a live stream révén, hogy ezúttal szemet hunyok a nyomdafestéket nem tűrő szavak felett és – ahogy MZ/X mondaná – „elfelejtem olykor-olykor, nem tudhat még újmagyarul ez az atom-ókor”. Nos, részemről egyelőre ennyi, itt az idő elköszönni! Kapcs ford!
(Főcímfotó: Kandert Szabolcs)
