Pannonhírnök

Hiteles hírek. Maradandó értékek.

Jelentősen csökkent a kínai iparvállalatok nyeresége az első negyedévben

A kínai iparvállalatok nyeresége jelentősen csökkent az év első három hónapjában.

A kínai iparvállalatok nyeresége jelentősen csökkent az év első három hónapjában a koronavírus-járvány nyomán kialakult fennakadások miatt.

    A kínai statisztikai hivatal hétfőn közölt adatai szerint a fő tevékenységükből több mint 20 millió jüan (2,83 millió dollár) éves árbevételt elérő ipari vállalatok nyeresége éves összevetésben 36,7 százalékkal 781,45 milliárd jüanra (110,34 milliárd dollár) esett vissza az első negyedévben. A márciusi adat önmagában mindazonáltal javulást mutatott a január-februárra közölt, rekordmértékűnek számító 38,3 százalékos zsugorodáshoz képest, a múlt hónapban a főbb kínai ipari vállalatok nyeresége ugyanis 34,9 százalékkal csökkent. A javulás annak tudható be, hogy a járvány mérséklődését követően márciustól az ország túlnyomó részén elkezdték feloldani a gazdasági tevékenységet akadályozó korlátozásokat.
A 41 vizsgált szektorból mindössze kettő – a dohány-, valamint az élelmiszer-feldolgozással foglalkozó ágazatok – esetében regisztráltak profitnövekedést. A legnagyobb mértékű veszteséget a kőolaj- és földgázszektor vállalatai szenvedték el: nyereségük éves bázison 187,9 százalékkal esett vissza az első három hónapban. Komoly kieséssel kellett számolnia továbbá a fémárukkal, valamint gépekkel és berendezésekkel foglalkozó ágazat nagyobb cégeinek is, amelyek profitja 84,3 százalékkal csökkent az első negyedévben, míg az autóiparban ugyanekkor 80,2 százalékos nyereségcsökkenést mértek az előző év azonos időszakához képest.
Egy múlt heti bejelentés szerint a stratégiai tevékenységet folytató kínai iparvállalatok nyeresége az első negyedévben 58,8 százalékkal esett vissza éves összevetésben.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek
Mozgássérült séta

Akadályokból megoldások – sikeres a PTE és a People First projektje

Az egyetemi polgárok aktív részvételével, több mint ötven értékelhető akadálymentesítési javaslattal zárult a Pécsi Tudományegyetem és a People First Közhasznú Egyesület-Pécs közös projektje. A kezdeményezés nemcsak az akadályok feltárását segítette, hanem a közösségi felelősségvállalást is erősítette, és megalapozza a PTE akadálymentesítési tervének kidolgozását.

Tovább olvasom »