Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Kezdődnek a vizsgák: újraindul a felnőttképzés!

A felnőttképzésben is enyhültek a korlátozások, így lehetőség nyílik a személyes órák megtartására, és modulzáró, valamint szakmai vizsgák megszervezésére.

A felnőttképzésben is enyhültek a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások, így lehetőség nyílik kontaktórák megtartására, és modulzáró, valamint szakmai vizsgák megszervezésére is – írja a 24.hu.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára szerint annak köszönhetően kerülhetett sor egyes szigorítások feloldására, hogy Magyarország nemzetközi összehasonlításban is sikeresen védekezett a járvány ellen.

„A felnőttképzésben a vizsgáztatás újraindításának a lehetősége is segítséget nyújthat abban, hogy hazánk gazdasága visszaerősödjön, és újra legalább olyan teljesítményre legyen képes, mint a járvány előtti évtizedben” – mondta el Schanda Tamás.

A miniszterhelyettes elmondása szerint az egészség és az élet védelme továbbra is elsődleges szempont, hiszen a vírus még mindig jelen van az országban.

Ennek megfelelően a felnőttképzés szabályainak módosulásáról szóló rendelet kitér arra is, hogy a járványügyi szabályokat továbbra is be kell tartani és ezért az órák esetében a képzés szervezője, a számonkérések alkalmával pedig a vizsgabizottság és a vizsgaszervező együttesen felel.

A 65. életévüket betöltött oktatók a felnőttképzésben egyelőre nem vehetnek részt, de a képzés abban az esetben is megszervezhető és befejezhető távolléti oktatásban, távoktatás formájában vagy digitális képzésként, ha azt jogszabály, támogatói okirat, támogatási szerződés, felnőttképzési szerződés vagy képzési program egyébként nem teszi lehetővé.

Ha azonban a felsorolt szabályok vagy dokumentumok eleve lehetővé teszik egy képzés esetében a távoktatást, távolléti vagy digitális oktatást, akkor a modulzáró vizsga kizárólag akként szervezhető meg. Emellett a rendelet kitér arra is, hogy a vizsgaszervezőnek vizsgacsoportonként legalább húsz nappal az első vizsgaesemény előtt be kell jelentenie a vizsgát a felnőttképzési államigazgatási szervnek az elektronikus vizsgarendszerben.

Címlapi kép: Pexels

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek