Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

118 millió forintot kapott a Herendi Porcelánmanufaktúra

A Herendinek nyújtott támogatásnak is köszönhetően a társaság közel 700 munkavállalója megkapta a teljes fizetését a veszélyhelyzet alatt.

A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. a gazdaságvédelmi akcióterv keretében 118 millió forintot kapott munkahelyek megőrzésére.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az ezt bejelentő szerdai herendi sajtótájékoztatón elmondta: a Herendinek nyújtott támogatásnak is köszönhetően a társaság közel 700 munkavállalója megkapta a teljes fizetését a veszélyhelyzet alatt.

Az államtitkár ismertette: a járványhelyzet nyomán kialakult gazdasági nehézségek orvoslására indított programnak köszönhetően országosan mintegy 180 ezer munkavállaló részesült bértámogatásban. A programra 14 500 cég nyújtott be pályázatot, és 25 milliárd forintot fordítottak bértámogatásra.

Közölte: valamennyi ágazatot érzékenyen érintett a járványhelyzet, ezért sokat jelent az átlagosan 2 millió forintos támogatás, amelynek 12 százalékát mikrovállalkozások, 23 százalékát kisvállalkozások, 27 százalékát közepes vállalkozások igényelték. Mint mondta, kutatás-fejlesztésre mintegy 13 milliárd forint jut, a munkahelyteremtő programnak köszönhetően pedig 20 ezer ember állt munkába. Veszprém megyéből 620 vállalkozás kapott munkahelyteremtő támogatást, ez 11 ezer embernek nyújt segítséget – mondta Bodó Sándor. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a hirtelen jött válsághelyzet következtében a cég mintegy 50 országgal folytatott kereskedelmi együttműködése egyik napról a másikra állt le.

Nehézséget jelentett az is, hogy megszűnt a manufaktúra idegenforgalma, ezért nagy jelentősége van a most kapott állami támogatásnak. A manufaktúra tavalyi árbevétele 5,2 milliárd forint volt, az adózás előtti nyereség 431 millió forint – közölte. Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy nemcsak Herenden, hanem az egész térségben jelentős támogatást jelent a kormány gazdaságvédelmi akcióterve.

MTI

A nyitókép illusztráció.

További cikkek