Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Görögkatolikus templom épül Debrecenben

Alkonyati zsolozsma keretében helyezik el ma délután Debrecen új görögkatolikus templomának alapkövét.

Alkonyati zsolozsma keretében helyezik el ma délután Debrecen új görögkatolikus templomának alapkövét: a Szentháromság-templom a Tócóskertben épül fel – közölte a Hajdúdorogi Főegyházmegye sajtószolgálata az MTI-vel.

    Közleményük szerint a 200 ember befogadására alkalmas, mintegy 250 négyzetméter alapterületű templom csaknem 300 millió forint saját forrásból valósul meg a megyeszékhely délnyugati részén lévő lakótelepen.
Emlékeztettek: Kocsis Fülöp érsek-metropolita 2010-ben alapította a debrecen-tócóskerti görögkatolikus szervezőlelkészséget, a debreceni önkormányzat pedig telket adott “lelki hajlék és közösségi ház” építésére, de akkor a templomépítést anyagi források hiányában nem tudták elkezdeni.

A Hajdúdorogi Főegyházmegye 2018-ban tervpályázaton választotta ki a Szentháromság görögkatolikus templom építész tervezőjét és a templom tervét.

A kivitelező debreceni székhelyű Társ-95 Kft.-vel július elsején írták alá a vállalkozási szerződést a templom építéséről, az alapkő elhelyezésével pedig megkezdődik az építkezés – közölték.
Azt írták: a debrecen-tócóskerti görögkatolikus szervezőlelkészségnek különböző korosztályokat sikerült megszólítania. A közösségben bibliakör, Szent Rita-imacsoport, férfiak köre, több családcsoport, párkapcsolati műhely, hittanosok és az elsőáldozásra készülők csoportja is működik. Közösségi programokat, családi napot, nyári gyermektábort is szerveznek.
A vallásukat gyakorlók egyre gyarapodó száma indokolja, hogy saját temploma mellett közösségi háza is legyen a tócóskerti görögkatolikusoknak – jelezte a sajtószolgálat.

(A fotó illusztráció)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek